Egyre népszerűbb az IVSZ Üzleti Akadémia

forrás Prim Online, 2006. június 1. 19:20
2006. június 1.-én került sor az IVSZ Üzleti Akadémia második Cégecskegyorsító reggelijére, melynek témája a sikeres vállalatvezetés volt. Kovács Zoltán, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke elmondta, hogy „a versenyképesség legfontosabb kulcsa a szellemi tőke”.
Az IVSZ Üzleti Akadémia célja, hogy olyan naprakész szakmai és gazdasági háttér-információkkal lássa el az IVSZ tagságot, valamint a szakmai érdeklődőket, amelyek hozzájárulhatnak a vállalkozások sikeresebbé, versenyképesebbé tételéhez. Az Akadémia második rendezvényére a gazdasági élet kiemelkedő szakértőit hívta meg az Szövetség, az előadóktól valós gyakorlati példáin keresztül a saját cégükben is hasznosítható tapasztalatokat gyűjthettek a résztvevők.

Kürti Sándor a (Kürt Zrt.) KKV-k legnagyobb problémájaként a limitált erőforrásokat emelte ki. A legalkalmasabb munkaerő megszerzése és megtartása az egyik legnehezebb feladat egy vállalat életében. Példaként említette, hogy tavaly 182 jelöltből összesen 2-t talált alkalmasnak, ami igen riasztóan hangzik. Ezért az ő szervezetében a HR menedzsment rendelkezik a legnagyobb stratégiai prioritással. Kiemelte továbbá, hogy fontos a főnök-beosztott gát feltörése is a munkaerő megtartásánál, ezért pl. saját focicsapatot és zenekart is szerveznek a cégen belül. Hozzátette: A felelősségteljes professzionális rendszerek kialakításához és fenntartásához felelősségteljes vezetés és vezetők valamint rengeteg kitartás szükséges.

Fejér Péter és Ladányi Viktória tanácsadók (OD Partner) arról tartottak előadást, hogy a vezetővé válás folyamatában mik a fejlesztési lehetőségek és buktatók. Fejér Péter kiemelte, hogy a vezetői pozíció nemcsak sikerrel és egzisztenciális jóléttel, hanem felelősséggel, sok munkával és kitartással is jár. Egy általuk készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a dolgozók fele vezetői pozíció elérésére törekszik, miközben nem veszik figyelembe a szereppel együtt járó felelősséget és küzdelmet. A kutatás során kiderült, hogy a kitöltők 60%-nál a karrierhez nem kapcsolják hozzá a fejlődést és az ezzel járó tanulást. Magyarországon a karrier sajnos egyelőre „csak” pénzt, biztos egzisztenciát és sikert jelent, ezért sok olyan személy van vezetői pozícióban, aki alkalmatlan a feladat elvégzésére.

A továbbképzést Vityi Péter (Microsoft Magyarország) előadása zárta. Bemutatta, hogy a Microsoft milyen hatékony szervezetet alakított ki egy gyorsan változó, tudásintenzív iparágban. A cég HR filozófiája szerint a munkatársak számára kiszámítható, dokumentált célokat kell kitűzni, ellenőrzött, paraméterekkel körülhatárolt értékelést kell tartani hatékonysági szempontok alapján, s mindezt hosszú távra érdemes megtervezni. A hatékonyan működő rendszer alapja, hogy a célok és az eredményt mutató tényezők, a munkatársak teljesítménye számszerűsíthetőek, és a standardizált kategóriákon belül összehasonlíthatóak legyenek. Az előre kidolgozott rendszerek nem csak a meglévő munkatársak folyamatos ellenőrzésére, megtartására és motiválására alkalmasak, hanem kiemelkedő fontosságúak a megfelelő utánpótlás cégen belüli azonosításában is.