Elnyerte a kritikusok díját a Nintendo Wii játékkonzol

Milkovits Gábor, 2006. június 1. 19:40
A videojáték-ipar sajtószakértőit tömörítő, és a legjobb új termékeket rendszeresen jutalmazó Game Critics Awards (GCA) nevű szervezet idén a készülékek közül a Nintendo Wii-nek ítélte a kritikusok díját.
Geoff Keighley, a GCA társelnöke elmondta, hogy a Wii a „Best of Show” („a kiállítás legjobbja”) díjat szerezte meg, miután a közönség az idei E3 kiállításon órákig állt sorban azért, hogy megnézhesse, illetve kipróbálhassa a készüléket. Emellett a készülék megkapta a „Best Hardware” („legjobb hardver”) elismerést is, a legjobb sportjáték („Best Sports Game”) pedig szintén a Wii-n futó „Wii Sports” lett. A díj(ak) odaítélésében az újfajta távvezérlő kulcsszerepet játszott; Knightley szerint a vele való játékélmény a sportjátékok esetében teljesen újszerű, és igen közel áll ahhoz, ahogyan a valóságban játsszák őket. Hozzátette azt is, hogy az újítás megmutatta az innováció fontosságát, amely feleslegessé teheti dollár-tízmilliók befektetését egy-egy új játékba. Köztudott, hogy a Wii-hez jóval kisebb költséggel lehet programokat fejleszteni, mint a nagyobb teljesítményű és szemkápráztató grafikus megoldásokat felvonultató Sony PlayStation 3-hoz vagy Microsoft Xbox 360-hoz. Emellett maga a játékkonzol is mintegy a felébe fog kerülni a konkurens termékek árának, amikor megjelenik majd az idei negyedik negyedévben.

A szoftverek közt az EA „Spore” játéka söpörte be a "Best Original Game" („legjobb eredeti játék”), "Best PC Game" („legjobb PC játék”) és a "Best Simulation Game" („legjobb szimulációs játék”) címeket. A „Sims” mögött is álló Will Wright által fejlesztett, még kiadatlan játékban a játékos egy idegen lény karakterét irányíthatja, annak embrionális szakaszától egészen a csillagközi hódításokig. Knightley szerint mind a Nintendo Wii, mind a Spore ígéretes termékek, amelyek kimozdíthatják az iparágat jelenlegi, a kifáradás jeleit mutató stádiumából. A szoftverfejlesztő cégek mostanában egyre biztosabbra szeretnének menni, így a piac tele van sikeres, már megalapozott játékok folytatásaival, illetve filmekre támaszkodó termékekkel. A videojáték-ipart azonban ezek helyett az eredeti ötletek és az újítások tarthatják csak mozgásban.