Roamra fel!

Galvács László, 2006. június 4. 13:00

Nyakunkon a nyár. Úton, sínen, vízen vagy levegőben szokásunk, igényünk és pénztárcánk vastagsága szerint elindulunk üdülni – talán csak egy dolog a közös bennünk: hogy elmaradhatatlan kellékünk a mobiltelefon, amely, ha lehet, már harmadik generációs. Összeállításunkban azt próbáltuk meg feltérképezni, hogy mely szolgáltatóknál és mely országokban milyen mobilkommunikációs lehetőségek várnak a külföldön nyaralókra.

Amikor először jelent meg a hagyományos GSM-nél nagyobb sebességet nyújtó GPRS és EDGE technológia, a szolgáltatók a szintén újdonságnak számító MMS (mobil multimédiás üzenetküldés) népszerűsítésére azt a példát említették, hogy a bélyeges képeslap postára adása helyett azonnal megoszthatjuk ismerőseinkkel élményeinket: friss képeket készíthetünk és küldhetünk a mobiltelefonról. Utólag ugyan kiderült, hogy az MMS-forgalom zömét nem a nyaralási zsánerfotók adják, de ez mit sem változtat a lényegen, jelesül azon, hogy a mobilkészülék az üdülési kellékek listáján fontossági sorrendben felkerült a napszemüveg mellé. Sőt bizonyára meg is előzi azt, mert amíg szemünket rendszerint csak napfényes időben kell óvnunk a káros vagy egyszerűen csupán bántóan erős sugárzástól, addig a kapcsolatban maradási vágyunk, kommunikációs igényünk nehezen fogadja el az időbeli (és természetesen a térbeli) korlátokat.

A 3G tovább tágítja a lehetőségeket, és csak fokozza ezt a belső kényszert. Mert lehet, hogy nem akarunk folyton csevegni az otthon maradottakkal, de ha már egyszer beszélünk, könnyen kibújhat az emberből a kisördög, s a videotelefonon meg akarja mutatni maga mögött a mediterrán környezetet pálmafákkal, hullámzó tengerrel, a hotelterasz asztalán habzó hideg sörrel, hadd irigykedjen szegény pára a vonal túlsó végén. De ha egyszerűen csak kíváncsiak vagyunk a hazai hírekre, esetleg nem akarunk lemaradni valamelyik kedvenc műsorunkról, akkor is ott a széles sávú mobilinternet és a mobiltévé.

Ehhez persze az is kell, hogy ne csak nap-, hanem mobil-, lehetőleg 3G-ernyő alatt tartózkodjunk, és hogy használni is tudjuk amúgy üzemképes készülékünket. Vagyis legyen a szolgáltatónknak roamingmegállapodása valamelyik helyi hálózat üzemeltetőjével.

A tipegőtől a gyorsasági futamig

Az egyszerű GSM már mindhárom hazai szolgáltatónál országok százaiban használható, így erre most nem is térünk ki. Harmadik generációs rendszer viszont jóval kevesebb helyen működik, s ennek megfelelően a szolgáltatók is kevesebb külföldi hálózatoperátorral tudtak 3G-roamingmegállapodást kötni.

Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy bárhol elállna a szavunk. A GSM és a 3G ugyanis nem feltétlenül két, egymástól független hálózatot takar. Bár a 3G sok részletben eltérő technológiával és más frekvencián működik, ez a szolgáltató belügye – olyan fekete doboz, amelybe nekünk, felhasználóknak nem kell belelátnunk. A legtöbb helyen a két technológia együtt nyújt közös mobilszolgáltatást, és a kettő csak képességeiben különbözik, ugyanúgy, mint a készülékek. Egymást kiegészítő technológiákról van szó, és nem is csak az említett kettőről.

Ha visszatekintünk a mobilkommunikáció fejlődésére, emlékezhetünk, hogy a GSM első továbbfejlesztett és gyorsabb változata a csomagkapcsolást alkalmazó GPRS-t (és ezzel az idő alapú helyett a forgalom alapú számlázást) hozta magával, s ez a technika adta az első lökést az addig csak vegetáló WAP-nak. A következő lépésben az EDGE még tovább növelte a sebességet, és ez már olyannyira alkalmas a széles sávú szolgáltatásokra, hogy a mobilcégek a 3G elindításával párhuzamosan terjesztik tovább a 2,5 generációsnak mondott EDGE lefedettségét. A készülékgyártók ezt az evolúciót úgy követték, hogy sorra egy dobozba építették össze a technológiákat, és piacra dobták a két, három és még több üzemmódú mobiltelefonokat. Emlékezzünk csak vissza: eleinte a dual band készülék olyan típust takart, amely a GSM hagyományos 900 MHz-es frekvenciája mellett a DCS-nek nevezett 1800-as sávban is működött. (E frekvencia kiosztásakor lépett piacra itthon a Vodafone, de később már mindhárom társaság használhatta a spektrumokat.) Ezután megjelent a háromsávos telefon, amely e két sáv kezelése mellett képes volt az Amerikában használatos 1900 MHz-es frekvenciájú mobilkommunikációra is.

Később a dual mode jelzőt a GSM/GPRS-képességű berendezésekre alkalmazták, majd ehhez csatlakozott az EDGE. Napjaink korszerű maroktelefonja mindezek mellett a 3G-re is alkalmas, ráadásul úgy, hogy használójának tudta nélkül vált ez egyes technológiák között.

Lefedett világ

A külföldi lehetőségek megismeréséhez érdemes kiindulni a hazai gyakorlatból. Mindhárom mobilcég építgeti 3G-rendszerét, de ezeknek nincs elkülönített előfizetői köre, s a felhasználó szempontjából nem külön hálózatként jelennek meg, csak új lehetőségeket kínálnak a nagyobb sebességből adódó pluszszolgáltatásokkal. Ugyanazzal a készülékkel és ugyanarról a hívószámról lehet kezdeni a kommunikációt, majd az intelligens készülék és rendszer eldönti, hogy a hívás típusától függően melyik hálózatot használja. Egyszerű beszélgetéshez nyilván elegendő a régi jó GSM, a WAP működhet 3G alatt, de ha közben elhagyjuk a lefedett területet, megszakítás nélkül átállíthat a rendszer például EDGE-re. Vannak persze speciálisan csak 3G-vel működő megoldások, ilyen a videotelefon, de még ennek sem kell elnémulnia, ha elfogy a térerő, legfeljebb a készülék átvált GSM-re, és a beszélgetés zavartalanul, ám „képtelenül" folytatódik.

A leggyakrabban külföldön is ezt a módszert alkalmazzák, így nyugodtan kiindulhatunk abból, hogy a mobilkommunikáció magyar készülékkel a világ legtöbb részén működik. A hagyományos GSM-ben a T-Mobile előfizetéses ügyfelei például 5 kontinens 166 országának 363 hálózatán vehetik igénybe a roamingszolgáltatást, a Pannon 125 ország 306 mobilszolgáltatójával áll roamingkapcsolatban, a Vodafone pedig 158 országban 332 partnerrel működik együtt. Ha az adott helyen van GPRS vagy EDGE, és a készülékünk is alkalmas erre, akkor a vele elérhető szolgáltatások (például WAP és azon keresztül mobiltévé, MMS) is igénybe vehetők.

A kifejezetten harmadik generációs rendszereken működő szolgáltatások használatához viszont szükséges az egyes hazai és külföldi hálózatok üzemeltetőinek erre is kiterjedő roamingmegállapodása. (Erre azért is szükség lehet, mert esetenként és egyes országokban tényleg külön hálózatot képez a 3G-rendszer, és így nem biztosítható a kommunikáció közbeni egyszerű átállás a GSM-ről.)

Ma Európában 24 országban működik 3G-hálózat, de egyelőre még egyik hazai szolgáltató sem garantálja, hogy mindegyikben használható a készülékünk.

A T-Mobile előfizetői a kontinens 13 országában, összesen 18 partnerhálózaton próbálkozhatnak a 3G-s barangolással, s Európán kívül további 4 ország 10 hálózata szerepel a roamingpartnerek listáján. Mint a szolgáltatónál megtudtuk, a 3G-s kapcsolat és szolgáltatások minőségét nem monitorozzák, a megállapodások a szolgáltatások igénybevételének, a forgalom mérésének és a nemzetközi számlázásnak a lehetőségét hordozzák.

A Pannon jelenleg 9 ország 9 hálózatán minőségileg is tesztelt, magas színvonalú 3G-roamingszolgáltatást nyújt, de ez a szám a tulajdonos Telenor-csoport, valamint a Starmap Alliance lefedettsége révén Európában és a világ más részein természetesen folyamatosan bővül. Már most lehetőség van mintegy 20 további külföldi operátor hálózatán a 3G-roamingszolgáltatások elérésére, ezeknek a hálózatoknak a tesztelése azonban még jelenleg is folyik, így a szolgáltatás zavartalan rendelkezésre állására és az itthon megszokott színvonalú használatára garanciát még nem tud nyújtani a Pannon.

A Vodafone előfizetői egyelőre 6 ország 6 hálózatában élhetnek a 3G-roaming lehetőségével. A Vodafone a Pannonhoz hasonlóan fontosnak tartja, hogy az egyes roamingszerződések megkötése előtt – így a 3G-partnerhálózatok esetében is – minden esetben tesztelje a partner hálózatát. De amíg a Pannon azokat a partnereket hangsúlyozza szívesen, ahol a tesztelt szolgáltatások minőségét folyamatosan megfelelő színvonalúnak tartja, a Vodafonnál úgy nyilatkoztak, hogy a külföldi hálózatok minősége és lefedettsége, illetve az azokon működtetett szolgáltatások elérhetősége az adott külföldi operátorok hatáskörébe tartozik, bár általánosságban elmondható, hogy a Vodafone-csoport a legmagasabb minőségi követelményeket támasztja az egyes operátorok 3G-s hálózatával és szolgáltatásaival szemben.

Videotelefon, internet, mobiltévé

A 3G, vagyis az UMTS rövidítéssel is jelzett mobiltechnológia nemzetközi szabványokon alapszik, amit a rendszerek, berendezések szállítói és üzemeltetői igyekeznek betartani, már csak jó hírük védelme érdekében is. Ez azt jelenti, hogy különböző minőségi paramétereket, így az adatátviteli sebességet – amely alapesetben 384 kbps – betartják, vagyis amit a magyar felhasználó itthon megszokott, arra jó eséllyel számíthat külföldön is. A Pannonnál fontosnak tartották kiemelni, hogy a roaming-összeköttetés minőségét a Starmap Alliance partnerhálózataiban külön minőségbiztosítási rendszer figyeli.

Gyakran felmerül a külföldi útra készülő nyaralókban, hogy milyen 3G-szolgáltatásokat vehetnek igénybe. Erre egyrészt nehéz, másrészt nagyon könnyű válaszolni. Nehéz, mert nemcsak a hálózatüzemeltetőkön, hanem a tartalomszolgáltatók fantáziáján is múlik, hogy hol milyen különlegességgel lepik meg az ügyfeleket. Másrészt viszont azért könnyű a válasz, mert a 3G önmagában csak technológia, amely alapvetően digitális adatfolyamot továbbít. A T-Mobile is csupán három lehetőséget említ: beszéd, adatátvitel, videotelefon. Ebbe azonban nagyon sok minden – sőt minden – belefér. A WAP alapú adatátvitel például lehetővé teszi az internetezést, és ennek tartalma már nem függ az adott ország műszaki rendszerétől. A mobiltévén pedig – akár WAP-pal, akár videotelefon-hívással érjük el – még Malajziából is megtekinthetők a hazai műsorok.

Ha pedig valaki csupán MMS-t szeretne küldeni, nos, ehhez nem is kell feltétlenül a 3G, ez a GSM felturbózott változatával, a GPRS vagy EDGE technológiával is megoldható, és így földrajzilag sem korlátozódik az egy-másfél tucatnyi 3G-képes országra.

Bitek tarifája

Általában a díjazásban sem tesznek különbséget a szolgáltatók a GSM és a 3G között (kivéve például az olyan specialitást, mint a videotelefon): az adatátvitel tarifája egységesen forgalom alapú, legfeljebb ugyanazt a képet az újabb technológiával hamarabb küldhetjük át, az internetes oldalt gyorsabban tölthetjük le.

Jelenleg a Pannon egységes roamingdíjszabást alkalmaz: az egész világon mindössze három díjzóna érvényes, amelyen belül szolgáltatótól függetlenül ugyanazok az árak. A legnépszerűbb európai úti célok – gyakorlatilag az összes szomszédos országgal együtt – a legkedvezőbb hívási díjakat kínáló 1. zónába tartoznak. A Pannon MobilAdat Roaming 10 szolgáltatáscsomagja kedvező fizetési feltételeket kínál az adatátvitelhez, a díj 10 MB forgalom után számlás és kártyás előfizetőknek egységesen 2990 forint.

A T-Mobile az előfizetői roaming díjait a partner díjainak továbbadása helyett egyszerűsített struktúrában alakította ki, hogy könnyen megjegyezhető legyen, és az ügyfélnek ne kelljen figyelni a kiemelkedően drága szolgáltató elkerülésére, illetve hogy az árak stabilitását biztosítani tudja.

A tarifákra vonatkozó további részleteket azonban érdemes a szolgáltatók honlapján megnézni, ahol a szükséges információkat előfizetői vagy kártyás csomagokra és a forgalom típusára vonatkozón egyaránt meg lehet keresni. Ez a művelet azonban nyilván nem idegen a Kedves Olvasótól, hiszen utazás előtt sok egyéb más (közlekedési, szállás- vagy szórakozási) információ kiapadhatatlan forrása lehet a világháló. Amit, ha úgy tetszik, elérhetünk mobilról is.

***

A T-Mobile 17 ország 28 hálózatán kínálja a 3G-roaming lehetőségét

Ország Szolgáltató/hálózat Szolgáltatás
Ausztria Hi3G beszéd, adatátvitel, videotelefon
Mobilkom (A1) beszéd, adatátvitel, videotelefon
One (Connect) beszéd, adatátvitel, videotelefon
Dánia Hi3G beszéd, adatátvitel, videotelefon
Finnország Sonera beszéd, adatátvitel, videotelefon
Franciaország Orange France beszéd, adatátvitel, videotelefon
Hongkong Sunday beszéd, adatátvitel, videotelefon
Horvátország T-Mobile Croatia beszéd, adatátvitel, videotelefon
Izrael Cellcom beszéd, adatátvitel, videotelefon
Partner (Orange) beszéd, adatátvitel, videotelefon
Japán NTT DoCoMo beszéd, adatátvitel, videotelefon
Lengyelország ERA beszéd, adatátvitel, videotelefon
Polkomtel beszéd, adatátvitel, videotelefon
Centertel beszéd, adatátvitel, videotelefon
Luxemburg Vox Mobile beszéd, adatátvitel, videotelefon
Malajzia Maxis beszéd, adatátvitel, videotelefon
Nagy-Britannia T-Mobile UK beszéd, adatátvitel, videotelefon
Orange UK beszéd, adatátvitel, videotelefon
Németország T-Mobile Deutschland beszéd, adatátvitel, videotelefon
Eplus beszéd, adatátvitel, videotelefon
Olaszország TIM Italy beszéd, adatátvitel, videotelefon
Portugália Optimus beszéd, adatátvitel, videotelefon
TMN beszéd, adatátvitel, videotelefon
Spanyolország Telefonica Móviles (Movistar) beszéd, adatátvitel, videotelefon
Svédország Telia Sonera beszéd, adatátvitel, videotelefon
Tele2 Swe beszéd, adatátvitel, videotelefon
Hi3G beszéd, adatátvitel, videotelefon

***


A Pannon minőségileg is tesztelt 3G-roamingpartnerei

Ország Szolgáltató/hálózat Szolgáltatás
Ausztria ONE beszéd, adatátvitel, videotelefon, WAP
Dánia 3 H3G beszéd, adatátvitel, videotelefon, WAP
Németország E-Plus beszéd, adatátvitel, videotelefon, WAP
Írország O2 beszéd, adatátvitel, videotelefon, WAP
Luxemburg VOXmobile beszéd, adatátvitel, videotelefon, WAP
Norvégia Telenor Mobil beszéd, adatátvitel, videotelefon, WAP
Spanyolország Amena beszéd, adatátvitel, videotelefon, WAP
Svédország 3 H3G beszéd, adatátvitel, videotelefon, WAP
Horvátország VIPnet beszéd, adatátvitel, videotelefon, WAP

***


A Vodafone 3G-roamingpartnerhálózatai

Ország Szolgáltató/hálózat
Ausztria Mobilkom Austria
Egyesült Királyság Vodafone
Japán Vodafone K.K.
Luxemburg VOXmobile
Németország Vodafone
Portugália Vodafone