Bírósági portál új célcsoportokkal

forrás Prim Online, 2006. június 7. 10:46
Arculata mellet szolgáltatásaiban és tartalmában is megújult a magyar bíróságok portálja. Az új portál több site összefonódása, illetve a bíróságokkal kapcsolatos közérdekű információk gyűjtőhelye. Egyik fő célja az állampolgárok és az érdeklődők célzott és széles körű tájékoztatása a hazai bírósági rendszerről és annak működéséről.
A nagyközönség tájékoztatására külön menüt szenteltek a készítők, mely a portálhoz tartozó különböző témájú site-okon is megjelenik az egyszerűbb navigáció és a könnyebb elérés kedvéért. Régóta szükség volt már egy olyan oldalra, mely letisztázza, egyben elérhetővé teszi a hazai bírósági rendszerrel kapcsolatos kérdéseket az emberek fejében - mondja Sándor Zsuzsa az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának sajtófőnöke. A sajtófőnök szerint egy nagyon fontos lépés, hogy a magyar állampolgárok végre tisztán láthatják a hazai jogrendszer működését, valamint hogy a bíróságok az új portál révén közvetlen kapcsolatot tudnak majd teremteni az állampolgárokkal.

"A Megmagyarázzuk a bíróságokat című menüpontban például kiderül, hogyan működik a magyar bírósági rendszer, mik a bíróságok feladatai, mi a különbség a polgári és a büntető perek között, vagy hogy hogyan kerülhetnek az állampolgárok kapcsolatba a bíróságokkal. Ami talán még ennél is hasznosabb lehet, hogy az ország bíróságai és bírái szabadon kereshetők elérhetőségeikkel és jogosultsági köreikkel megjelölve" - véli a sajtófőnök.

A portálon helyet kapott még egy az uniós jogi kérdésekkel foglalkozó oldal, a Magyar Bíróképző Akadémia siteja és a bíróságokkal kapcsolatos "Üvegzseb" törvény végrehajtását célzó oldal.

A Bírósági portál és a hozzá tartozó siteok egyik technikai különlegessége, hogy fizikailag egy rendszeren valósulnak meg, így biztosítva a kompatibilitást és a szabad átjárást az oldalak között. A Bírósági portál és a hozzá kapcsolódó oldalak egy olyan nagyvállalati rendszerre épültek, mellyel a jövőben egyszerűen bővíthető majd a már most is bőséges szolgáltatási skála. Ilyen például a Magyar Bíróképző Akadémia jelentkezéskezelő és képzéskereső alkalmazása, vagy a Bírósági Információs Rendszer automatikus publikáló megoldása.

A Bíróságok portál egy olyan rendszert tudhat magáénak, mely már több hazai és külföldi nagyvállalatnál is bizonyított. A Fővárosi Gázművek, a Magyar Villamos Művek, a Budapest Portál és a Magyar Nemzeti Bank portálja is Sense/Net Portal Engine 5.5 alapon fut.

Az új központi portál június 12-én indul.