Kiépült az e-közigazgatás Egerben

MTI Sajtóadatbank, 2006. június 8. 09:24
Befejeződött az elektronikus közigazgatás kiépítése az egri polgármesteri hivatalban, ahol a város lakói számítógépen keresztül intézhetik ügyeiket - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Eger polgármestere.
Nagy Imre elmondta, hogy a város 2004-ben nyújtott be pályázatot és nyert európai uniós forrásból 540 millió forintot az elektronikus közigazgatás kiépítéséhez. A beruházás teljes költsége 617 millió forint volt.

A kiépült e-közigazgatás eredményeképpen a városban élők gyorsabban, kényelmesebben intézhetik hivatali ügyeiket, a rendszer segítségével nyomon követhetik hol tartanak az ügyintézésben. A hivatal dolgozói szintén a rendszer segítségével többet foglalkozhatnak egy-egy üggyel, illetve letisztultabb lett az ügyintézés. A működés takarékosabbá vált - részletezte az új rendszer előnyeit a polgármester.

Az elektronikus rendszer kiépítése befejeződött, új számítógépeket, szoftvereket, számítógépes központot telepítettek, megújult a város internetes portálja, a www.eger.hu, amelyen keresztül elérhető a hivatal ügyintézési portálja, illetve részletes információt kaphatnak annak használatáról, a regisztrálás módjáról.

A rendszer otthoni számítógépekről is elérhető, de aki nem rendelkezik saját géppel, az Eszterházy Károly Főiskola városi információs központjából, illetve az e-Magyarország pontokról is csatlakozhat. A tervek szerint a város több pontján ingyenesen használható számítógépeket állítanak fel a közeljövőben - mondta Nagy Imre.

Magyarországon Egerben az elsők között valósult meg az e-közigazgatás. A rendszer kiépítése során a piacon található legmodernebb és legjobban használható megoldásokat használták - hangsúlyozta Czibók Zoltán, a beruházást végző HP Magyararoszág üzletág-igazgatója.