Egy egész konténer Nintendo játékgépet loptak el

Genda Csongor Zoltán, 2006. június 16. 19:13
A kínai Sina Games beszámolója szerint Hong Kong kikötőjéből egy a Nintendo DS Lite konzoljaival (és az ahhoz tartozó játékokkal) megrakott konténert loptak el ismeretlen tettesek.
Az online magazin úgy értesült, hogy a gyártó mintegy 12.000 darab, fekete színű játékgépet csomagolt össze, hogy azokat Kínából Európába szállíttassa, azonban útközben nyoma veszett a rakománynak. A hatóságok úgy vélik, azért kelt lába a konténernek, mert a Nintendo fekete konzoljai elsősorban az öreg kontinensen lesznek kaphatóak, így a világ más tájain ritkaságnak számítanak azok. Az ügyben eljáró nyomozók azt is elmondták még, hogy meg nem erősített források szerint az eltulajdonított DS Lite-ok néhány példánya már felbukkant a város fekete piacán is. A rendőrség közleményben adta hírül, hogy 125 ezer dollárral jutalmazzák meg azt, aki érdembeli információval szolgál az áru hollétét és az elkövetők kilétét illetően. A Sina Games becslései szerint az eltűnt rakomány értéke hozzávetőlegesen 2,3 millió dollár.