20 éves a D-Link

forrás Prim Online, 2006. június 25. 10:46
Az 1986 júniusában mindössze 4 munkatárssal alapított D-Link az alapító, elnök és vezérigazgató Ken Kao vezetésével mára egy több mint egymilliárd dolláros éves árbevétellel és 5 kontinensen több mint 100 országban 90 irodával és 1800 alkalmazottal rendelkező piacvezető gyártóvá nőtte ki magát.
A D-Link alapküldetése, a "Building Networks for People" mai napig vezérelv, mely nagy teljesítményű, szabványokon alapuló technológiákban és az ennek elérhetőségét biztosító funkciókban jelenik meg a cégre jellemző kedvező árszínvonalon.

A D-Link sikerének fontos szerepe volt abban, hogy az otthoni hálózatok és az internet a kezdeti gyerekcipőből kinőve mára az egész világot átfogó nagyteljesítményű, zökkenőmentes kommunikációs hálózattá váljon, mely összeköti a vállalatokat és az otthoni felhasználókat.

A D-Link sikeresen bővítette a piacot a kis- és középvállalatok, valamint az otthoni fogyasztók irányába. Korábban az internetkapcsolat ezen csoportok számára megfizethetetlen volt, a D-Link azonban elérhető árú eszközeivel elérhetővé tette azt ezen szegmensek számára is. Az agresszív árazásnak és a fejlett hálózati technológiának köszönhetően a cég képes volt nagy volumenben a szükséges hálózati eszközök szállítására olyan áron, mely a versenytársakat is az árak minden felhasználó számára megfizethető szintre csökkentésére késztette.

A D-Link mindig a legújabb technológiát felvonultató, ugyanakkor megfizethető áron értékesített termékei jelentették az alapokat a hálózatok tömeges elterjedéséhez a fogyasztói, valamint a kis- és középvállalati piacon. Ennek a “Building Networks for People" stratégiának a következetes végigvitele tette lehetővé a cég számára, hogy piacvezető pozícióra tegyen szert a Digitális Otthonok, valamint a KKV szegmensekben. A D-Link ár-érték arányban elismerten vezető gyártója a fejlett hálózati technológiákat igénylő megoldásoknak, legyen szó vezetékes vagy vezeték nélküli hálózatokról, útválasztókról, kapcsolókról, IP telefonokról, IP tárolóegységekről, biztonsági és menedzsment termékekről.

A kiterjedt világméretű irodahálózatnak köszönhetően a D-Link képes volt forgalmának folyamatos növelése mellett egyensúlyt tartani három fő piacán: Az Észak-amerikai régió, az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régió valamint az APAC (Ázsia, Csendes-Óceáni térség és egyéb) régió egyaránt 33%-kal részesedik a forgalomból.

2005-ben, 20 évi folyamatos fejlődés eredményeképpen, a D-Link elérte az egymilliárd dolláros árbevételt, mely szintén igazolja a fejlett hálózati technológiára épülő megoldások piaci elfogadottságát. Iparági szakértők és független kutatóintézetek első számú márkának tartják az ázsiai és a csendes-óceáni térségben, de világszerte is az első háromba sorolják. A cég piacvezető pozíciót ért el a digitális otthonok valamint a kis- és középvállalatok számára értékesített hálózati és kapcsolati termékek piacán.