Szoftverközbeszerzés fél áron

Galvács László, 1999. december 1. 21:56
Kétmilliárd forint értékű központi közbeszerzési keretszerződést kötött a Microsoft a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságával (MKGI). Az Európában a kormányzati szférának nyújtott szokásos árkedvezményt kapják meg így a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó, illetve a rendszerhez önként csatlakozó intézmények.
Ha az egyéni felhasználóknak kínált dobozos termék árát tekintjük referenciának (100%), akkor a több mint ezer intézmény fél áron juthat a Microsoft valamennyi üzleti termékéhez. A felsőoktatási licencek árának megállapításakor a világszerte használt oktatási árakat kínálja a szoftvercég, ami az MKGI-áraknál is jelentősen kedvezőbb. Az ellátási rendszer megfelelő minőségét azzal garantálják, hogy csak úgynevezett minősített szállítók jogosultak az MKGI kiszolgálására. Ezek valamennyien további árkedvezményt vállaltak magukra, így az összes kedvezmény 50 százaléknál is nagyobb lehet.

A 2001. december 31-éig érvényes megállapodás részleteit az azt szimbolizáló emléklap aláírásakor, november 24-én ismertette Horváth Pál Ferenc, az MKGI főigazgatója és Hercegh Tamás, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója. A Microsoft havonta megküldi az MKGI-nek a keretszerződés szerinti termékek aktuális, kedvezményes árlistáját, amelyben a magyar mellett a termékek angol, német és francia nyelvű változatai is szerepelnek. A Microsoft vállalta, hogy a leggyakrabban használt termékeket tartalmazó telepítő készletet Magyarországon gyártja és elérhetővé teszi. Ezzel lerövidíthető a telepítő CD-k Írországból történő szállításának időtartama. Ha a megrendelőnek már van telepítő készlete, az újabb licencek beszerzése igen egyszerű: a használatba vételt ugyanis csak utólag kell bejelenteni, így a licencnek nincs szállítási ideje.

A rendszer zavartalan működését biztosítja, hogy már létező ellátási láncokat használ, kiemelt prioritással. Licencszállításra és szolgáltatásnyújtásra 11 nagybani viszonteladót, úgynevezett LAR-t (Large Account Reseller), oktatásra pedig hatot jelöltek ki, ami elegendő az országos ellátásra. Első körben az Albacomp, a Compaq, a Duna Elektronika, az ICL, a KFKI, a Minor, a Montana, a PMG, a Synergon, a Systrend és a Szintézis nyerte el a minősített szállítói címet. A minősítési rendszer fő eleme a megfelelő kereskedelmi és szakmai kompetencia, a piaci potenciál és az ügyfél-elégedettség.

A szerződő partnerek a forgalmi adatok, valamint az időközben összegyűlt intézményi visszajelzések alapján negyedévente értékelik a konstrukció működését. Ilyenkor egyeznek meg az ellátási rendszer esetleges bővítéséről, netán csökkentéséről, ugyanis a szállítók el is veszíthetik jogosultságukat az MKGI kiszolgálására. A minősített szállítók azzal egyszerűsítik a beszerzést, hogy szolgáltatásaikról - a Microsoft szakmai koordinációjával - ők is katalógustáblázatot készítettek.

A megállapodás előnye, hogy nemcsak termékekre, hanem szolgáltatásokra is vonatkozik. A kedvezményes oktatási lehetőség a rendszergazdákra és a számítástechnikai szakemberek tanfolyamaira vonatkozik, ezzel biztosítható az üzembe helyezett Microsoft alapú rendszerek - például legújabban a Office 2000 és a Windows 2000 - szakszerű üzemeltetése. Mivel a végfelhasználói tanfolyamokból amúgy is igen nagy a megfelelő minőségű szabad piaci kínálat, azok nem szerepelnek a keretszerződésben.

Kapcsolódó szolgáltatásként valamennyi szállító ingyenes termékbeszerzési és bizonyos szintű terméktámogatási telefonos szolgáltatást is kínál. Ezenfelül a szoftverek telepítésének, hangolásának, integrálásának, valamint támogatásának igen gazdag választéka található a szállítók táblázataiban. Így a vásárló intézmények nemcsak egyes elemekhez juthatnak kedvezményesen, hanem akár teljes rendszert is beszerezhetnek.