Összemegy?

Zsadányi Pál, 1999. december 1. 22:12
A Byte.com sztárszerkesztője, Jerry Pournelle az idei Comdex Byte.com-díjai kapcsán egy mellékmondatában azon morfondírozott, miért csökkent az őszi Comdex összmérete, jóllehet egyes részei jelentősen bővültek, például megjelent a (Byte.com-díjnyertes) Linux-pavilon, a korábbi Windows-pavilonnal azonos (és az ideinél már nagyobb) méretben.
A Byte, amióta a CMP felvásárolta, amerikai papírkiadásban már nem is létezik, hanem Byte.com néven indult internetes hódító útjára. A dolog sikeres, amit több jel mutat. Egyrészt míg korábban csak havonta, ma akár naponta többször is hírt közölhet az olvasókkal, másrészt terjed az a divat, hogy a csak a neten létező cégek a cégnyilvántartásba cégnév.com nevet jegyeztetnek be. Sőt újabban nem netes cégek is használják ezt az alternatív névbejegyzést. Éppen az internetes cégek távolléte volt a legfeltűnőbb az idei Comdexen. Amellett, hogy nekik pár nappal korábban is voltak nagy rendezvényeik, a jelek szerint szándékosan maradtak távol a Comdextől mint az évenként néhány napos bemutatkozási lehetőségtől. Ők ugyanis már az év 365 napján, 0-tól 24 óráig ki vannak állítva a neten. A nagy hajcihőkön való részvétel kifejezetten csak erőforrás-elvonó hatású dolognak számít. És ráadásul ma már a nagy kiállítások is jobban követhetők a neten át, mint a helyszínről. Egyre kevesebb az előnye a közvetlen részvételnek. Legjobb, ha ezt rábízza az ember a profikra, akik kimazsolázzák neki a legjavát, rengeteg energiát és időt megtakarítva a szörföző kiállításlátogatónak (és az idő pénz, ugyebár).

Ugyancsak az online részvétel előnyeit elemzi az idei Comdex kapcsán az Andover Net szerkesztője, Jack Bryar. Ő a Las Vegas-i kiállításokat idestova fél évtizede járja, de most az egyhetes céltalan bolyongásra sajnálta mind az idejét, mind a pénzét, úgyhogy virtuális Comdex-látogatás (www.zdevents.com/comdex) mellett döntött (akár a cikkíró, aki immár hat éve teszi ugyanezt). Bryar ezután ki is osztotta magándíjait a virtuális Comdexen látottak alapján. És joggal feltételezte, hogy díjairól akkor sem dönthetett volna jobban, ha a látogatók közt tolongva szerez benyomásokat a kiállítási hangulatról. Az egyik legérdekesebb észrevétel a cikkben a Microsoft-standon "kiállító" Citrix cég megdicsőülése. Bryar szerint a Citrix ICA és Metaframe lesz az a kulcsmegoldású köztesszoftver, amivel a Microsoft végleg megvetheti lábát a szerverpiacon, hiszen a Citrix eszközeivel bővítve az NT-szervereken futó alkalmazásokat, ezután a Macektől a Unixokon át az összes korábbi Microsoft asztali operációs rendszerig mindenhonnan el lehet érni azokat. Nem kevésbé érdekes része a cikknek, amely kiemeli a Comdexen vezérelőadóként először megjelenő Carly Fiorina új HP-elnöknő beszéde kapcsán azt, hogy a HP végre átütő személyiségű képviselőt kapott. Ami pedig a főcímet illeti, most már csak az a kérdés, hogy akkor kinek is szól még a Comdex-cirkusz, és kik azok, akiknek feltétlenül fizikailag is ki kell állítaniuk. Igen, a kérdés marad. Jövő ilyenkorra talán erről is többet tudunk.