Apple - 70 százalékkal nőt a számítógép-eladás

MTI Sajtóadatbank, 2006. július 10. 09:15
Az Apple az idei év első felében több mint 8 ezer zenelejátszót adott el Magyarországon, ugyanannyit, mint tavaly összesen, míg a számítógép értékesítési volumen 70 százalékkal bővült.
Emanuele Massimo, az informatikai termékeket és digitális zenelejátszókat-tárolókat (iPod) gyártó társaság magyarországi képviseletének vezetője elmondta: Magyarországon egy iPod átlagára mintegy 50 ezer forint. Hozzátette: az Apple Budapesten megnyitotta a harmadik centerét is, a MOM Parkban. Európában mintegy 300 Apple Center van: az üzletek kialakítása és szolgáltatásaik egyformák.

Az irodavezető vállalati előírások miatt konkrét adatokat nem mondott magyarországi tevékenységükről, ám azt elárulta, hogy egy fővárosi központ megnyitása 5-16 millió forintba kerül a helyszíntől és az üzlet nagyságától függően.