Az Apple feladta a harcot a kiszivárogtatók ellen

Milkovits Gábor, 2006. július 15. 09:19
Az Apple nem folytatja a jogi küzdelmet azok ellen az internetes bloggerek és újságírók ellen, akik részleteket szivárogtattak ki az Apple Insider és Power Page blogokban a cég fejlesztés alatt álló, Asteroid kódnevű termékéről.
Az Apple 2004-ben nyújtott be bírósági keresetet a két blognak internetes hátteret biztosító Nfox.com ellen, azzal a céllal, hogy fedjék föl az Asteroid breakout box audio csatlakozódobozról közölt írások szerzőinek kilétét. A cég szerint ugyanis az adott részletességű ismertetők csakis bizalmas, vállalati titoknak minősülő információk kiszivárogtatásán alapulhatnak, ami fölveti egyes Apple-partnerek felelősségét is. Az Apple éppen ezért az írások szerzőinek megnevezésén kívül hírforrásai megnevezésére is szerette volna kötelezni a blogok fenntartóit. Az elsőfokú bíróság még helyt adott a keresetnek, a fellebbviteli szerv azonban már elutasított azt, ami mindenképpen mérföldkőnek számít szabad internetes információáramlás szempontjából. Az Apple-nek lett volna lehetősége még egyszer fellebbezni a döntés ellen, ennek határideje azonban most lejárt, ami azt jelenti, hogy a cég nem szándékozik tovább folytatni az eljárást. Egy másik hasonló ügy ugyanakkor, amely a Think Secret nevű oldal ellen folyik, elvileg egyelőre még nem zárult le.

Az amerikai fellebbviteli bíróság határozata értelmében az internetes újságírókat és a blogokban publikálókat ugyanolyan törvényi védelem és közlési szabadság illeti meg, mint a nyomtatott sajtó munkatársait. Ráadásul az Egyesült Államokban alkalmazott angolszász jog értelmében a döntés precedensnek minősül, azaz a hasonló esetekben a jövőben ennek alapján döntenek majd. Mivel pedig az internet működését alapvetően meghatározzák az Amerikában kialakított játékszabályok, a gyakorlat remélhetőleg mindenütt alkalmazásra kerül a demokratikus országokban.