Google útinform mobilon

Genda Csongor Zoltán, 2006. július 26. 19:54
A Google kibővítette Google Map névre keresztelt térképszolgáltatásának mobil változatát egy újabb funkcióval, amelynek segítségével a felhasználók útinformációkat hívhatnak le készülékeikre.
A keresőóriás a tegnapi napon indította útjára az Egyesült Államokban az új szolgáltatást, amelyet egyelőre mintegy harminc amerikai nagyváros lakosai és az azok közelében élők vehetnek igénybe. A felhasználóknak csupán ki kell választaniuk a térképen a helyet, ahová menni szeretnének, aztán pedig le kell kérniük az illető útszakaszra vonatkozó aktuális forgalmi információkat. Ezek után a szoftver zöld színnel jelöli be az olyan részeket, ahol akadálymentesen lehet haladni a sárga illetve piros színek pedig arra utalnak, hogy az illető útszakaszok telítettek vagy éppenséggel dugó alakult ki azokon.

A konkurens Yahoo cég is kínál hasonló szolgáltatást az autósoknak, azonban annak még nem létezik mobiltelefonos verziója. A Java-képes készülékekről lehívható ingyenes, útinformmal kibővített Google Mobile Map a http://google.com/gmm címen érhető el.