Fizetős lesz az Office 2007 második bétájának a letöltése

Genda Csongor Zoltán, 2006. július 29. 22:12
A Microsoft május végén tette elérhetővé az Office 2007 második béta tesztverzióját, amit ezidáig ingyenesen tölthettek le az érdeklődők az internetről, azonban ezen most változtatni kíván a vállalat.
A redmondi konszern képviselői bejelentették, hogy augusztus 3-ától kezdődően 1.50 dollárba fog kerülni az irodai szoftvercsomag letöltése, amely összeg a szerverköltségek fedezésére szolgál majd. A program iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy a vállalat közlése szerint az online download-számláló már a három milliót is meghaladta. A 2007 februárjáig érvényes Office tesztverzió természetesen a jövőben is megrendelhető lesz majd DVD-n 15 dollár ellenében.

Ugyan a fizetés módjára vonatkozólag nem hangzott el információ, azonban minden valószínűség szerint akárcsak a DVD-lemez igénylése esetén, itt is kiegyenlíthető lesz a számla hitelkártyával. A vállalat egyik szóvivője elmondta, hogy csakis azok kell majd kifizessék a másfél dolláros díjat, akik augusztus 3-a után kezdik meg az irodai szoftvercsomag tesztverziójának a letöltését. Az Office 2007 második bétája még néhány napig ingyenesen elérhető a következő linkről: http://www.microsoft.com/office/preview/beta/getthebeta.mspx