Haluz: kalandjáték Flash-ben

forrás: Prím Online, 2006. augusztus 10. 16:50

Mondhatjuk, a Flash alapú játékok egy újabb mérföldkőhöz értek, hiszen a C64 emulátor, akció és stratégia stílusú programok után elkészült egy kalandjáték is.

Természetesen itt is rögtön le kell szögeznünk, hogy nem egy teljes verziós, kereskedelmi forgalmú alkotás minőségével állunk szemben, ennek ellenére a Haluz megvalósítása igazán kellemesnek mondható. A hátterek egész egyszerűen gyönyörűek, szépen illeszkednek a térbe. A mozgó karakterek már kevésbé kidolgozottak, cserébe viszont nem nélkülözik a humort. Maga a történet is épít a humorra, emellett hangulatos kis átvezetők is színesítik az eseményeket. Maga a játékmenet leginkább a valamikori Goblins-ra hasonlít (ha mond ez a név még valakinek valamit) - sajnos a logika mellett jóval nagyobb szerepet kap a véletlenszerű kattintgatásos próbálkozás a képernyőn. Ugyanakkor a játék pont megfelelő időtartamú az unaloműzéshez, körülbelül 10-30 perces elfoglaltságot nyújt. Nem mellékes az a szempont sem, hogy ingyenes. Ajánlott mindenkinek belevágnia, hiszen a szórakozás mellett újabb szeletét láthatjuk annak, mi mindent lehet Flash technológiával megvalósítani.

A Haluz Flash játékot a https://www.crazygames.com/game/haluz

 weboldalon találjuk meg.

Forrás: http://www.szoftver.hu/