Az SAP a világ 100 legértékesebb márkája között

forrás Prim Online, 2006. augusztus 13. 15:57
A Business Week és az Interbrand által készített, a világ 100 legértékesebb márkáját tartalmazó „Best Global Brands Report” listán az SAP a harmadik legértékesebb német brandként zárt a Mercedes és a BMW mögött. A listára való 2000-ben történt felkerülése óta az SAP, mint márka értéke 63%-ot növekedett, így mára meghaladja a 10 milliárd dollárt.
Az első ízben 1987-ben összeállított, évente megjelenő „Best Global Brands Report”-ba való bekerülés feltétele, hogy a vállalat értékesítési bevételeinek több, mint egy harmadát anyaországán kívül érje el, valamint jól láthatóan legyen jelen a külföldi piacokon. A globális márkákkal szemben támasztott követelmények integráns része továbbá, hogy a márka számos, országról országra eltérő változatban legyen elérhető, és ezen verziók egy közös céllal és azonos identitással rendelkezzenek, azaz a márka által kommunikált és hordozott értékek, a helyi sajátosságoktól függetlenül, minden egyes piacon azonosak legyenek.

Az SAP a listán szereplő szoftvercégek közül a legnagyobb, 11%-os növekedést produkálva, két helyet előre lépve jelenleg a 34. helyen, harmadik német cégként és hetedik európaiként áll az élmezőnyt tekintve elsősorban amerikai cégek által uralt listán. (A legjobb 50 cég közül 31 származik az Egyesült Államokból.) A BusinessWeek pozitívan kommentálta az SAP előrelépését, megemlítve, hogy „a kisvállalatokat célzó szoftverek segítségével az SAP a többi blue chip-nél nagyobb mértékben volt képes szélesíteni ügyfél-bázisát”

A teljes lista megtekinthető az alábbi weboldalon: http://bwnt.businessweek.com/brand/2006/