Vezetőképző szakember a NetAcademiánál

forrás Prim Online, 2006. augusztus 21. 11:33
Új szakemberrel bővül a NetAcademia Oktatóközpont csapata. Novák Zsolt (37) a Vezetőképző Intézet néven induló, az IT folyamatirányítás és katasztrófa-elhárítás különböző területeit érintő tanfolyamsorozat vezető előadója lesz.
Novák Zsolt kockázatelemzéssel, kockázat- és értékarányos IT biztonsági rendszerek tervezésével és bevezetésével foglakozik. A NetAcademiánál elvállalt előadói pozíciója mellett megtartja főállását, melyben a Regulation Consulting operatív vezetője és IT biztonságirányítási auditora.

A szakember korábban a Graphisoftnál tesztlaborvezetőként, illetve a VirusBusternél terméktámogatási csoportvezetőként dolgozott, majd a TriOS Hungarynál a műszaki igazgatói posztot töltötte be.

Novák Zsolt az ELTE TFK-n szerzett matematika, fizika és számítástechnika szakon tanári képesítést, majd az ELTE TTK-n végezte el a fizika kiegészítő szakot. Az elmúlt kilenc évben több mint húsz tanfolyamon vett részt, és ennek megfelelően számos egyéb – például Szoftverfejlesztési Minőségbiztosítási Auditor és Informatikai Biztonságirányítási Auditor (ISO 17799) – képesítéssel is rendelkezik. Tagja az ISACA (Információrendszer Ellenőrök Egyesülete) magyarországi szervezetének, valamint a Magyar Biztonsági Vezetők Egyesületének. Legtöbb szabadidejét három gyermekével tölti, emellett pedig a vitorlázás szerelmese.