Redmondba mennek a Firefox-fejlesztők

Genda Csongor Zoltán, 2006. augusztus 24. 18:03
A Microsoft meginvitálta a Mozilla fejlesztőit Redmondba egy négynapos találkozóra, amit az alapítvány munkatársai el is fogadtak.
Sam Ramji, a vállalat nyílt forráskódú laboratóriumának vezetője még a hétvégén elküldte levelét az illetékeseknek, és egy fórumoldalon is közzétette azt, mivel abból indult ki, hogy a Mozillánál talán a spamszűrő kirostázza a @microsoft.com végződésű e-maileket. A szakemberek találkozójának a célja az lenne, hogy közösen együttműködve optimalizálják a Firefox, valamint Thunderbird szoftvereket a jövőre érkező Windows operációs rendszerre.

A szokatlannak tűnő kéréstől azonban az alapítvány nem zárkózott el, hanem Mike Beltzner fejlesztő jelezte a Microsoft felé, hogy élnének a lehetőséggel és szívesen tapasztalatot cserélnének a redmondi szakemberekkel annak érdekében, hogy böngészőjük és levelezőprogramjuk a legtökéletesebben fusson a Vistán.

Ramji elmondása szerint ez az esemény azért is fog nagy jelentőséggel bírni, mert a redmondi konszern ez idáig csupán a kereskedelmi szoftverek gyártóit invitálta meg a hasonló fejlesztői megbeszélésekre.