Navigációs szoftvercéget vesz a Nokia

Milkovits Gábor, 2006. augusztus 31. 18:28
A Nokia bejelentette, hogy egyelőre meg nem nevezett összegért megvásárolja a német gate5 AG nevű, navigációs szoftvereket fejlesztő céget.
A Nokia a felvásárlás után navigációs (GPS) , térkép-, útvonaltervező, illetve egyéb helyzet-meghatározó szoftvereket kínál majd mobiltelefonjaihoz. A finn mobilóriás szerint idén 15 millió hordozható személyi navigációs eszközre lesz kereslet világszerte, szemben a tavalyi 8 millióval. A Nokia korábban már kötött együttműködési szerződést a holland TomTom és Route 66 cégekkel, valamint az izraeli Telmap-el, most pedig úgy nyilatkozott, hogy a mostani felvásárlás és az ebből következő saját termékforgalmazás nem érinti közvetlenül ezeket a kooperációkat.

Anssi Vanjoki, a Nokia multimédiás részlegének általános igazgatója a sajtónak elmondta, hogy a térképek és navigációs szoftverek a mobiltelefonokhoz szervesen kapcsolódó alkalmazások, ugyanakkor a terület a piaci várakozásoknál lassúbb ütemben fejlődik. Vanjoki szerint a gate5 megvétele és a termékek Nokia mobilokra való átültetése felgyorsíthatja ezt a szükséges és természetes folyamatot.