10"-es Samsung DMB mobiltévé

Milkovits Gábor, 2006. szeptember 3. 18:12
A Samsung a berlini IFA elektronikai kiállításon bemutatta az eddigi legnagyobb, 10 inch (25 cm) képátmérőjű DMB mobil televízió készüléket.
A prototípus kijelzője ráadásul 16:9 méretarányú, vagyis „szélesvásznú”, ami úgy tűnik, hogy a lapos nagyképernyős televíziók után most a mobilkészülékeknél is hódít. A készülék mp3 zeneszámokat is le tud játszani, emellett pedig külső merevlemezzel, vagy PC-vel is összeköthető a letöltött mozgóképek és fotók megjelenítése céljából. A Samsung egyébként az eszközt viszonylag nagy mérete miatt amolyan „otthoni mobil” televíziónak szánja, amely a lakásban vagy a ház körül praktikus módon bárhol nézhető.

San Heung Shin, a Samsung alelnöke szerint cégük komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a tévét családi készülékből személyi eszközzé tegye. Szerinte a mobiltelevízió elterjedése nagyobb változást hoz majd a mindennapi életben, mint a XX. század nyolcvanas éveit követően a walkman. A Samsung úttörő szerepet játszik a technológia elterjesztésében: két évvel ezelőtt a dél-koreai cég hozta létre az első földi sugárzású DMB terminált, tavaly júliusban pedig szintén ők mutatták be a legelső, 6 inch-es DMB mobiltévét.