Teljes körű elektronikus ügyintézés Tokajban

forrás Prim Online, 2006. szeptember 17. 15:53
A Zempléni Településszövetség Napján ünnepélyes keretek között mutatták be Tokaj elektronikus és mobiltelefonos ügyfélszolgálati rendszerét, amely az IND által fejlesztett KET-KIT és KET-KITmobil nevű megoldásokon alapul.
Tokaj már 1998-ban elkészítette portálját, a www.tokaj.hu -t, amely az egyetlen olyan honlap, amely valóban bevételt termel a városnak, az oldalon működtetett online borkereskedésnek köszönhetően. 2005-ben, az elektronikus ügyintézés lehetőségét megteremtő, a közigazgatási eljárásról szóló 2004. évi CXL. Törvény (Ket.) hatályba lépésével a város vezetése az elektronikus ügyintézés megvalósítását tűzte ki céljául. Figyelemreméltó, hogy Tokaj számára nem állt rendelkezésre pályázati forrás, saját szűkös költségvetéséből kellett megvalósítania a feladatot. A Ket. előírásainak való sikeres megfelelésre kézenfekvő választás volt az IND KET-KIT csomagja. Segítségével az önkormányzat megvalósítja az EU Common List of Basic Public Services ajánlása szerinti 4. szintű, azaz teljes körű elektronikus ügyintézést.

„Túl a Ket. előírásokon, Tokaj város vezetése a kényelmi szempontokat, valamint a mind szélesebb körben való rendelkezésre állást is kiemelt szempontként kezelte, és felismerte, hogy egy önkormányzat is kihasználhatja a mobiltelefont, mint ügyfélkapcsolati eszközt. A cél az volt, hogy az önkormányzat minden olyan mobiltelefonos ügyintézési, ügyfélszolgálati funkciót megvalósítson, amit a jogi szabályozás megenged és a technológia lehetővé tesz” – mondta Májer János, Tokaj város polgármestere. A KET-KITmobil egy komplex önkormányzati ügyfélkapcsolati megoldás, amelynek segítségével SMS-ben, illetve mobiltelefonra letölthető JAVA alkalmazással, felhasználóbarát grafikus felületen lehetséges kapcsolatot tartani a lakossággal.

Az m-ügyfélkapcsolati rendszernek köszönhetően az ügyfelek bejelentéseket, tehetnek, ügyfélfogadási időpontot foglalhatnak, szavazhatnak, tájékozódhatnak ügyeik állásáról, és számos egyéb módon kommunikálhatnak az önkormányzattal. Alkalmas a Ket. által, mobiltelefonon lehetővé tett ügyintézési cselekmények (idézés, értesítés, hiánypótlási felszólítás, stb.) bonyolítására is.

„Az IND kifejezetten az önkormányzat igényekhez fejlesztette a szoftvert. Célunk, hogy az elektronikus ügyintézés, ügyvitel ne többletmunkát jelentsen a polgármesteri hivatalnak, hanem megkönnyítse a hivatali feladatok ellátását” – ismertette az IND álláspontját Szakolyi András, a cég önkormányzati fejlesztésekért felelős egyik munkatársa. Mint azt az IND szakértője elmondta, a bevezetés három lépésben történik: 2006 szeptemberében egy szűkített funkcionalitású, az úgynevezett ’pilot’ rendszer indul el, amely az ügyfelektől érkező beadványok fogadását és az időpontfoglalást teszi lehetővé (CLBPS 3. szint). Ezt követi, ez év októberében a mobil-ügyfélkapcsolati megoldás élesítése. A teljes funkcionalitású ügyintézési rendszer 2007 januárjától érhető majd el.