Román e-kormányzat osztrák mintára

forrás Prim Online, 2006. október 4. 22:47
A román Távközlési és Informatikai Minisztérium egyik legfontosabb  célkitűzése az e-kormányzat kialakítása. „Úgy döntöttünk, hogy az osztrák modellt követjük, hiszen az e-kormányzat területén Ausztria a legsikeresebb az európai országok közül.” – nyilatkozta Nagy Zsolt, távközlési és informatikai miniszter, aki Christian Rupp-pal, az osztrák kormány e-kormányzatért felelős ügyvezető titkárával folyatott megbeszélést kedden, Bukarestben.
Christian Rupp bemutatta az osztrák elektronikus kormányzási stratégiát, illetve azt is, hogy milyen megoldásokkal tudták rövid idő alatt, sikeresen létrehozni az e-kormányzatot. Ausztriában ugyan külön honlapja van a különböző közigazgatási és kormányzati intézményeknek, illetve azok szolgáltatásainak, a beérkező információkat, kéréseket viszont egy helyre gyűjtik össze. Így a rendszer áttekinthető, az intézmények alkalmazottai pedig egy helyről elérhetnek minden információt. Az állampolgárok az állami intézményekkel így hatékonyan kommunikálhatnak,  hamarosan bevezetik az online szavazást is. Jelenleg Ausztria lakosságának közel fele már használja az e-kormányzat nyújtotta szolgáltatásokat.

Az osztrák kormány képviselője szerint a rendszer bevezetésénél fontos tényező, hogy a lakosság milyen mértékben használja a számítógépet, az internetet. Az e-kormányzat bevezetése előtt fel kell készíteni az embereket, hogy tudják majd használni az online szolgáltatásokat. Természetesen Ausztriában is megmaradtak a hagyományos ügyfélfogadó irodák, kasszák, ahol személyesen be lehet fizetni az adókat és illetékeket –mondta Christian Rupp.