Letölthető a Vista legutolsó tesztverziója

Genda Csongor Zoltán, 2006. október 7. 20:05
A Microsoft a tegnapi napon elérhetővé tette weboldalán a Vista legutolsó tesztverzióját, a Release Candidate 2-t. Ugyan korábban arról volt szó, hogy a RC1-es a legutolsó tesztváltozat, azonban már hét elején sejteni lehetett, hogy ezt talán követi még egy kiadás, ami be is következett.
Elemzők úgy vélték, ha erre sor kerül, akkor az is elképzelhető, hogy a vállalat nem tudja időben leszállítani a szoftvert az üzleti felhasználóknak, és talán még a januári premiert is kénytelen lesz elhalasztania. A Microsoft képviselői azonban ismételten hangsúlyozták, hogy az ütemtervnek megfelelően haladnak a munkálatokkal, és szó sincs csúszásról.

Az újabb verzió immár sokkal stabilabb a RC1-hez képest, mivel számos hibát kiigazítottak a fejlesztők, és a más alkalmazásokkal való kompatibilitáson is javítottak. Az viszont megtörténhet, hogy azon felhasználók, akik a legutolsó tesztváltozatot telepítik fel számítógépeikre, nem fognak majd tudni frissíteni a végleges verzióra.
Az érdeklődők a Vista Release Candidate 2-t a http://download.windowsvista.com/preview/rc2/en/download.htm címről tölthetik le.