"E-Magyarország, e-kormányzat 2006" konferencia

forrás Prim Online, 2006. október 20. 13:49
A kormányzat ismét, mint eddig minden évben, felelős vezetőit küldi a konferenciára, beszámolni arról, mit tettek az elmúlt évben, és mit szándékoznak tenni Magyarország fejlett információs, tudás alapú társadalommá, gazdasággá válása érdekében. A kormány beszélgető- és vitapartnere ismét az üzleti világ és a közigazgatási, önkormányzati szektor jeles képviselői.
Idén ötödik alkalommal folytat párbeszédet a kormány az üzleti szektorral, az önkormányzatok, régiók kistérségek képviselőivel, valamint a szakmai szervezetekkel társadalmunk és a gazdaságunk jövőjéről, valamint az ennek érdekében tett lépéseiről és a szükséges teendőkről. A párbeszéd a felzárkózásról, a fejlett információs gazdaság, az e-közigazgatás,  az e-kormányzás helyzetéről, a sürgető teendőkről, a kormányzat és az üzleti szektor érdekeinek egyeztetéséről szól.

Az idei „E-Magyarország, e-kormányzat” konferencia a fejlesztések jegyében zajlik. Kiemelt, mindenen átvonuló téma a 2007-─2013-as tervciklus fejlesztési lehetőségei.

A kormányt a visszaigazolások szerint miniszterek, valamint a témákat felügyelő államtitkárok, kormánybiztosok, felelős vezetők, operatív programokat irányító hatóságok vezetői képviselik. A rendezvényhez, fővédnökként és szakmai támogatókként nevüket adták: Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter, Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, Szilvásy György kancelláriaminiszter, Bajnai Gordon kormánybiztos, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetője, Simon Géza kormánybiztos, az Elektronikuskormányzat-központ vezetője és Baja ferenc, a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület tagja.

A kormány képviselőinek beszélgetőpartnerei lesznek többek között: Beck György, Molnár Gyula, Kovács Zoltán, Vityi Péter, Simó György, Stumpf István, Tóth Zoltán, Drozdy Győző, Gáspár Pál, és még sokan mások az üzleti és a szakmai közéletből. A hagyományosan mintegy 600 fős konferenciát kiállítás és termék-, szolgáltatásbemutató workshop kíséri, ahol az üzleti szektor és megrendelői, többek között a közületek, önkormányzatok, kistérségi megbízottak, a régiók vezetői találkoznak az üzletkötések reményében.
A konferencia első napja az e-kormányzat, a területfejleszés és a regionalizmus, míg a második napja az Új Magyarország Fejlesztési terv jegyében zajlik.

A kétnapos konferenciának a Siófok Hotel Azúr ad otthont. A részletes tematika, valamint a jelentkezési feltételek a www.e-magyaroraszag.hu,  illetve a www.piacesprofit.hu weboldalon találhatóak. Felvilágosítás: Gulyás Andrea konferenciaigazgatónál, 239-9597, vagy 239-8400 telefonon, illetve e-mailen: konfk@piac-profit.hu-n.