IV. SZÁMADÓ Nap: A menedzsment támogatása információval és informatikával

forrás Prim Online, 2006. október 22. 12:37
A Számadó negyedik szakmai napjának fókuszában a cégvezetés munkáját segítő információk és rendszerek voltak. Minden vállalkozásnak, a kicsiktől a legnagyobbakig ugyanazokkal a feladatokkal kell szembenéznie, amelyhez különböző méretű és összetettségű rendszerek szükségesek. A SZÁMADÓ a kis- és közepes méretű vállalkozások számára olyan átfogó menedzsment megoldásokat nyújt, amelyek a cégvezetés munkáját naprakész információkkal segíti.
Az immár negyedik alkalommal megrendezett Számadó Nap mottója „A menedzsment támogatása információval és informatikával”. A mintegy száz résztvevő, elsősorban kis- és középvállalatok vezetői és gazdasági vezetői előtt a felkért előadók - Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa, Kürti Sándor, az Ernst&Young 2004-es Az év üzletembere díj kitüntetettje, dr. Eszes Gábor, a GKM politikai főtanácsadója, az NFT II program egyik szakértője, valamint Stipsicz Károly, a Haszon magazin alapítója – a magyar gazdaságról, a vállalkozások helyzetéről, valamint az előttünk álló lehetőségekről szóltak.

A SZÁMADÓ előadásainak központjában az a gondolatmenet állt, hogy egy cégnél minden mindennel összefügg, s ahhoz, hogy a cégvezetés kellő információval rendelkezzen a hatékony működéshez, egy bizonyos méret után nem elég a "kockás papír-technológia", hanem először egyszerűbb, majd egyre fejlettebb, és minél inkább együttműködő (integrált) rendszerek szükségesek. Ennek érdekében a SZÁMADÓ az utóbbi év folyamán – a meglevő erős ügyviteli és vállalatirányítási rendszerekre alapozva – a menedzsment megoldások irányába fejlesztette tovább portfolióját.

Új elem az ügyfélkapcsolatkezelés, amelyre a SZÁMADÓ egyszerre két, logikájában is eltérő megoldással jelent meg. A dobozos CRM kisvállalatok ügyféladatainak és az ügyfelekkel kapcsolatos folyamatok és feladatok nyilvántartására szolgál, könnyen bevezethető, tanácsadói segítséget nem igényel, és ennek alapján az ára is meglehetősen kedvező. A nagyvállalati ügyfélkapcsolat- és eseménykezelő megoldás komolyabb testreszabással, a SZÁMADÓ rendszerhez integráltan teljes mértékben a felhasználó igényeire és folyamataira szabott rendszert ad.

A SZÁMADÓ dokumentummenedzsment rendszere nem csak kiváltja az iktatókönyvet, de támogatja a belső folyamatokat: az anyagok kiszignálást a felelőshöz, a jóváhagyási folyamat követését, és határidők beállításával segít figyelni, hogy ne sikkadjanak el fontos feladatok. Integrált, a vállalatirányítási rendszer részeként működő Dokumentum Menedzser esetén a tárolt információk azonnal felhasználhatóvá válnak akár a projektmenedzsment, akár az ügyfélkapcsolatkezelés, akár a könyvelés számára, így töredékére csökken az adminisztráció feladata, és az egymásra várakozás.

Projektmenedzsmentre szintén új megoldással jelentkezett a SZÁMADÓ. Ez jól áttekinthetővé teszi a futó eseményeket, projekteket, így az operatív vezetés, a felsővezetés, és a munkában résztvevők számára is folyamatosan rendelkezésre áll minden információ, ami az adott üggyel kapcsolatos. Előnye, hogy – az elszigetelt megoldásokkal szemben – a vállalat teljes működését átfogja, és így a projektek információi, akár a nyereségességi adatok, akár a termeléssel kapcsolatos feladatok, akár a raktárakat érintő mozgások azonnal átfutnak az integrált vállalatirányítási rendszerbe. A SZÁMADÓ Eseménymenedzserben minden fontosabb munka, projekt, szerződés, megállapodás, stb. egy fastruktúrában helyezkedik el, amelyet a projekt indításakor a projektmenedzser vesz fel. A fastruktúra lényege, hogy minden projekt elemei eseményekre bontható fel, méghozzá tetszőleges mélységben. Minden szinthez lehet felelősöket, határidőket rendelni, és az egyes szintek egymáshoz való kapcsolódását, teljesítési feltételrendszerét meg lehet határozni. Így pontosan követhető, hogy melyik munka melyik szinten áll éppen, annak ki a felelőse.

A projektmenedzsment, dokumentumkezelő és ügyfélkapcsolatkezelő megoldások önállóan is betöltik feladatukat, de egymással, és a SZÁMADÓ vállalatirányítási rendszerrel integráltan adnak valóban átfogó képet és hatékony segítséget egy vállalat irányításában.

"A már hagyománnyá vált SZÁMADÓ nap arra is jó lehetőséget ad, hogy visszatekintsünk az elmúlt évre, megnézzük, hogy hova fejlődtünk" - mondta Kornis György, a SZÁMADÓ Kft. ügyvezető igazgatója. "Nem könnyű ma egy kkv helyzete, a csökkenő kereslet és a növekvő ügyféligények egyszerre jelentkeznek a multik mindent lesöpörni akaró nyomásával és a bóvli hódításával. Egyaránt érezzük ezt autóipari, feldolgozóipari és kereskedő ügyfeleinknél, és a saját területünkön, a vállalatirányítási-rendszerszállítók között. Ebben a helyzetben büszke vagyok rá, hogy a SZÁMADÓ egyike az utolsó hazai fejlesztésű, valóban a kkv-k igényeire szabott megoldásoknak, de nekünk se könnyű a helyzetünk. A termékpalettánk az elmúlt év során vált teljessé, egy vállalat minden információs igényét ki tudjuk elégíteni, és tudjuk, hogy a személyes kiszolgálás és testreszabott szolgáltatás nem helyettesíthető semmivel. Ezen a területen is igaz, hogy az instant nem ugyanaz mint az igazi, és ügyfeleink is értékelik, hogy mi valódi, személyre szabott megoldásokat nyújtunk."