Magyar Linux oktatóközpont a Novell globális TOP 25 képzési partnerei között

forrás Prim Online, 2006. október 26. 17:04
A Novell „Linux Center of Excellence” címmel tünteti ki legjobb Linux képzési partnereit a Linux-oktatásban elért sikereikért. A díjjal kitüntetett partnerek, amelyek között a Novell nagyobb piacainak számító területekről szerepelnek vállalatok, gyors ütemben növelték hallgatóik számát, a Linux oktatóik elsőrangú minősítésekkel rendelkeznek és az ügyfél-elégedettség terén is kiváló eredményeket mutattak fel. A jövőben azok az ügyfelek, akik gyakorlatias Linux-oktatásban szeretnének részt venni, biztosak lehetnek abban, hogy a díjjal kitüntetett partnereknél vállalati színvonalú képzést kaphatnak.
„Örömmel értesültünk róla, hogy egyik hazai oktatási partnerünk, a WSH Számítástechnikai Oktató és Szolgáltató Kft. is átvehette a Linux Center of Excellence díjat.  Gratulálunk a kiemelkedő eredményhez, amely azt bizonyítja, hogy világszinten a Novell TOP 25 oktatási partnerei között egy magyarországi intézmény is szerepel. Ez az eredmény egyben a Linux hazai népszerűségét is mutatja” – mondta Szittya Tamás, a Novell Magyarország ügyvezető igazgatója. „Ezt a speciális, hivatalos oktatási partneri (Authorized Training Partner) címet a Novell a hallgatói elégedettségi felmérés alapján ítélte oda a vállalatoknak, amely a hallgatók számának növekedésén, a szolgáltatások színvonalán, az oktatók eredményességén, és a tananyag minőségén alapult” – tette hozzá Szittya.

„Megtiszteltetésnek tartjuk, hogy a WSH Számítástechnikai Oktató és Szolgáltató Kft. a Linux oktatás területén elért kiemelkedő eredményeivel méltóvá vált a Linux Center of Excellence díjra. A növekvő hazai igényeket időben felismerve arra törekedtünk, hogy a többi platforméhoz hasonlóan magas színvonalú Linux képzést nyújtsunk Partnereinknek. A Linux oktatások és minősítések iránti kereslet folyamatosan nő hazánkban, ezért számunkra ez a terület a jövőben is stratégiai fontosságú. Hiszünk abban, hogy a Novell kimagasló szakmai támogatásával a WSH Kft. továbbra is a minőségi Linux oktatás nemzetközi élvonalában marad”– mondta el Cséplő Nóra Anita, a WSH Számítástechnikai Oktató és Szolgáltató Kft. oktatási üzletágvezetője.

A Novellnek volt eddig is az egyik legnagyobb képzési rendszere, hiszen világszerte több mint száz hivatalos oktatási partnere van. Az új, Linux Center of Excellence címmel az oktatási partnerek közül is a legjobb 25 központot díjazta. A legsikeresebb vállalatokat a Linux-oktatáson részt vevő hallgatók számának növekedése és a Novell hivatalos Linux-képzéseit tartó oktatók értékelései alapján választották ki. A Linux Center of Excellence címet elnyert vállalatok kitűnő megelégedettségi pontszámokat kaptak hallgatóiktól a Linux tanfolyamok értékelése során.

Az alábbiakban a Novell Linux Center of Excellence címmel kitűntetett központokat soroljuk fel:

A díjazott európai központok
-    Altea Service – Franciaország
-    Compendium Centrum Edukacyjne – Lengyelország
-    Computrain EDV Training – Németország
-    Indigo Communications Services – Ausztria
-    QA Interquad – Egyesült Királyság
-    IT Integrated Data – Svájc
-    LANworks – Németország
-    Newlevel.nl Educenter – Hollandia
-    The Campus – Németország
-    Traicen Computer Training and Consulting – Németország
-    Tria IT Training – Németország
-    WSH Számítástechnikai Oktató és Szolgáltató Kft. – Magyarország

A díjazott amerikai Linux-központok
-    Alphatech – North Carolina
-    GCA – Florida
-    Intech – New York
-    INTGI – New York
-    ISInc – California
-    Netlan – New York
-    New Horizons Minnesota – Minnesota
-    New Horizons Salt Lake – Utah
-    Riverhead – Pennsylvania
-    SwitchDesk – Tennessee

A díjazott ázsiai központok
-    Avantus Training – Szingapúr
-    EXCOM Education – Ausztrália
-    Lien-Cheng Computer, Inc. – Taiwan

A Novell vállalatról és a Novell partnerek oktatási szolgáltatásairól további információ a http://www.novell.com/training/index.html weboldalon található.