A Sony második negyedéve: nagy visszaesés a tápegységek miatt

MTI Sajtóadatbank, 2006. október 27. 11:44
A világ második számú szórakoztatóelektronikai gyártója, a japán Sony csütörtökön 1,7 milliárd jenes adózott eredményt jelentett az üzleti éve szeptemberrel zárult második negyedéről, 94,1 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 28,5 milliárdnál.
Üzemi szinten vesztesége volt, 20,8 milliárd jen, az egy évvel korábbi, 74,6 milliárdos üzemi eredmény helyett. A visszaesést elsősorban a noteszszámítógépekbe való, tűzveszélyes tápegységeik visszavonásával indokolták, ennek költségeire 51,2 milliárd jent tartalékoltak a negyedéves elszámolásban. Nagy költséggel járt a Playstation 3 indítására való felkészülés is. Az egy évvel korábbi üzemi eredményt 73,5 milliárd jen elszámolt nyereség gazdagította abból, hogy a vállalati nyugdíjalap egy része átkerült a japán államháztartásba.

A bevétel 1,854 billió jen, 8,3 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőtti 1,712 billiót. Ezt 4,3 százalékponttal segítette a jen leértékelődése. Az első üzleti negyedév után egész évre körülbelül 30 százalékkal növelték a vállalati előrejelzést: 130 milliárd jenes adózott eredményre és 8,23 billió jenes forgalomra számítottak. Most megtartották a bevételi előrejelzést, de az adózott eredményre szóló várakozást 80 milliárd jenre csökkentették.

A Sony 32,29 milliárd jenes adózott eredményt ért el az üzleti éve júniussal zárult első negyedében.

Egy évvel korábban 7,26 milliárdos vesztesége volt adó után. A fordulatot a síkképernyős tévék, a személyi számítógépek és a digitális kamerák gyorsan növekvő értékesítésének és a kedvező valutaárfolyamoknak tulajdonították. Az előző üzleti év utolsó negyedében a csoport még a veszteségét növelte, habár az egész évet sikerült többlettel zárni.

A júniussal zárult negyedévben az üzemi eredmény 27,05 milliárd jen volt az egy évvel korábbi, 6,58 milliárdos hiány helyett. A bevétel, 1,744 billió jen, 11,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi 1,568 billiót, az elektronikus cikkek értékesítése 14 százalékkal nőtt. A játékrészleg veszteséges maradt a fejlesztési költségek miatt, csakúgy, mint a filmipari részleg.