Meghaladja a 100 milliót az internetes portálok száma a világon

MTI Sajtóadatbank, 2006. november 3. 09:11
Meghaladja már a 100 milliót az internetes portálok száma a világon - állapította meg a Netcraft csütörtökön közzétett tanulmánya.
Novemberi hírlevelében a nagy-britanniai központú internetfigyelő több mint 101 millió internetes oldalról számolt be, szemben az októberi jelentésben szereplő 97 millióval. Az egy hónap alatti fejlődés is nagyon figyelemre méltó, de ez a tendencia jellemző az egész évre: 2006 eleje óta a világháló 27,4 millió új honlappal gazdagodott, míg 2005-ben egész évben 17 millióval nőtt a számuk.

A Netcraft szerint 2004 májusa óta az internet megduplázta saját méretét, mert akkor még csak 50 millió portál létezett. Az intézet tevékenységének kezdetekor, 1995-ben még alig 19 ezer honlap működött. A tanulmány szerint a nagy robbanás, amely 2004 óta tart, elsősorban a blogoknak, a fiatalok honlapjainak, valamint a kisvállalkozásoknak köszönhető, de kiemeli az olyan nagy, számos blognak otthont adó keresőprogram aktivitását is, mint a Google vagy a My Space. A vállalatok körében legnépszerűbb keresők a Go Daddy és 1&1 Internet, mert igen alacsonyak szolgáltatói áraik.

Az internet történelmi dátumai közül 1997 áprilisa jelentette az egymillió portált, majd 2000 februárjában jött el a 10 millió ideje. Még ugyanebben az évben, 2000 szeptemberében meg is duplázódott. 2003 áprilisában már  40 milliós számról számolhatott be a Netcraft. 2005 óta állandó ritmusban növekszik a világháló, nemegyszer alig néhány hónap alatt újabb 10 millióval gyarapszik.