EU: komolyan kell venni a spam- és kártevő-problémát!

Genda Csongor Zoltán, 2006. november 28. 19:36
Az Euróbai Bizottság felszólította az Unió tagállamait, hogy hatékonyabban vegyenek részt a spammerek valamint a vírusokat és kémprogramokat terjesztők elleni harcban, ugyanis ilyen szempontból komoly fenyegetettségnek vannak kitéve az internetezők.
Annak ellenére, hogy már évek óta megszületett a spam-ellenes rendelet, a Symantec illetve MessageLabs biztonságspecialisták szerint az európai e-mail-forgalomnak hozzávetőlegesen az 55-85%-a levélszemét. "Elérkezett az ideje annak, hogy végre tegyünk is valamit a spam-áradat ellen"- nyilatkozta Viviane Reding, az Unió informatikai és telekommunikációs biztosa, aki felhívta a figyelmet Hollandiára, ahol időközben sikerült 85%-kkal visszaszorítani a levélszemét-termést.
Az internet világában azonban a reklámüzeneteken kívül más égető problémák is vannak, mint például a vírusok valamint a személyes adatokat megcélzó kémprogramok, amely ellen Reding szerint szintén hatékonyabban kellene fellépniük a tagállamoknak.
A Computer Economics szerint világviszonylatban a kártevők éves szinten mintegy 11 milliárd eurós kárt okoznak, a Ferris Research egyik friss tanulmányából pedig kiderül, hogy az elektronikus postafiókokat elárasztó spam-áradat által pedig hozzávetőlegesen évi 39 milliárd euró kár keletkezik.
Ezen számadatok fényében az EU újabb törvénytervezetek előterjesztésére készül annak érdekében, hogy biztonságosabbá és tisztábbá tegyék az internetet.