Átalakítások a Deutsche Telekomnál

MTI Sajtóadatbank, 2006. december 1. 08:54
A Magyar Telekom fő részvényesének, a német Deutsche Telekom AG-nak (DT) a hónap közepén kinevezett új vezérigazgatója átalakítási és költségcsökkentési intézkedéseket vázolt csütörtökön. Elsősorban a vállalatóriás T-Com és T-Mobile nevű, azaz vezetékes és mobilszolgáltatói egységének közelítéséről beszélt, ehhez kapcsolódóan egy kiemelt felsővezetői állás meg is szűnik majd.
Az intézkedések mögött René Obermann takarékossági tervei, illetve a DT németországi piacvesztésének tapasztalatai állnak. A vezérigazgató a dolgozói kollektívának címzett levelében elsősorban a dologi költségekkel való spórolásra hívja fel a figyelmet. A hírek szerint részletes stratégiai elképzeléseit a jövő héten terjesztené elő a társaság felügyelő tanácsának.

A DT már korábban bejelentett jelentős leépítéseket vezetékes egységénél, a T-Com-nál. A több tízezres létszámkarcsúsítással a német sajtó szerint a vállalatnál részben a további leépítéseket akarja elkerülni. Ugyanakkor nyitott kérdés, mi lesz a bérek frontján, hiszen a bérköltségek a DT-nél a piaci átlag másfélszeresét érik el. Obermann elődje, Kai-Uwe Ricke évente 5 milliárd euróval szerette volna csökkenteni a munkaköltségeket.

A legnagyobb német és egyben európai távközlési vállalat korábbi vezérigazgatója november 12-én mondott le. A 43 éves René Obermann addig a konszern mobilszolgáltató vállalatának, a T-Mobile-nak az elnöke volt.

A vállalat 1,945 milliárd eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, 20,4 százalékkal kevesebbet a tavalyi harmadik negyedévi 2,442 milliárdnál. A DT az év eleje óta több mint másfél millió ügyfelet veszített a vezetékes telefonszolgáltatás piacán Németországban. Obermanntól mindenekelőtt a vezetékes szolgáltatás újbóli fellendítését és a szolgáltatások minőségének javítását várják. A nagyarányú elbocsátásokról már hónapok óta folynak a tárgyalások a szakszervezetek és a felügyelőtanács között.