Az Apple a sereghajtó a Greenpeace listáján

Milkovits Gábor, 2006. december 10. 09:14
A Greenpeace környezetvédő szervezet augusztus után most másodszor is közzétette a vezető technológiai cégek környezetbarátsági listáját, amelynek utolsó helyére ezúttal az Apple került.
Augusztusban (http://hirek.prim.hu/cikk/54480/) az Apple még mindig „zöldebbnek” számított az Acer-nél, a Motorola-nál és a Lenovo-nál, időközben azonban mindhárom cég tett valamit azért, hogy környezetbarát módon működjön. Az elérhető maximális 10 pontból az Acer 2,3-ról, a Lenovo pedig 1,3-ról 5,3-ra tornázta föl magát, míg a Motorola a három hónappal ezelőtti 1,7 pontról 6 pontos magasságba emelkedett. A két PC-gyártó elsősorban a legveszélyesebb anyagok gyártásból való száműzése terén fejlődött sokat. Összességében a legtöbb a listán szereplő vállalat javított augusztusi eredményéhez képest, és a 14-ből csupán öten teljesítettek az 50%-ot jelentő 5 pont alatt.

Az Apple 2,7 pontos eredménye ugyanakkor tizedre megegyezik az augusztusi mutatóval, amit a Greenpeace azzal indokolt, hogy a többiekkel ellentétben az iPod-gyártó semmit sem változtatott eddigi szemléletén. A hivatalos beszámoló szerint az Apple továbbra is visszatartja az általa használt környezetvédelmi szabályozás alá eső anyagok részletes listáját, illetve nem közöl menetrendet sem a mérgező PVC alapanyagok, sem a bróm-alapú lángmentesítők kivonására vonatkozóan. A kilenc Greenpeace által felállított kritérium közül a cég egyedül az újrahasznosítás terén mutatott fel eredményeket.

Az új  lista:

1.    Nokia – 7,3 pont
2.    Dell – 7 pont
3.    Fujitsu-Siemens – 6 pont
4.    Motorola – 6 pont
5.    Sony Ericsson – 5,7 pont
6.    Hewlett-Packard – 5,7 pont
7.    Acer – 5,3 pont
8.    Lenovo – 5,3 pont
9.    Sony – 5 pont
10.  Panasonic – 4,3 pont
11.  LG – 4 pont
12.  Samsung – 4 pont
13.  Toshiba – 3,7 pont
14.  Apple – 2,7 pont