20 éves a Megatrend

Kovács Attila, 2006. december 11. 18:07
Az integrált vállalatirányítási rendszerek (ERP) terén ismert, fennállásának 20 éves évfordulóját ünneplő Megatrend Zrt. a mai napon tartott Budapesten sajtótájékoztatót. Ezen K. Szabó Imre, a cég elnök-vezérigazgatója adott összefoglaló tájékoztatót.
Kijelentette, a Megatrend alapítása, 1986 óta jelentős fejlődésen ment át: a kezdeti 10 milliós árbevételét idén várhatóan 1,5 milliárd forintra növeli. Még 1994-99 között a magyar magántulajdonban lévő cég 15-ről 200 fősre duzzadt és ma is 100 fölötti a kétszám.Az elmúlt két évtizedben több mint 200 Infosys integrált vállalatirányítási programrendszeren alapuló projektet nyert el és valósított meg. Az elnök-vezérigazgató arra is kitért, hogy a Megatrend, alkalmazkodva a változó igényekhez, az elmúlt években folyamatosan fejlesztette fő termékét, az Infosyst, amely gyakorlatilag bármilyen speciális felhasználói igényt ki tud elégíteni azáltal, hogy rugalmas és a társaság szakemberei által gyorsan testre szabható szoftver. A cég ISeeSec termékével az információbiztonsági piacon is jelen van.

Néhány kiemelt Megatrend projekt: Magyar Közút Kht., Környezetvédelmi  és Vízügyi Minisztérium intézményei, Szentkirályi Ásványvíz Kft., Hungerit Zrt. A hazai top 200 vállalathoz tartozó Hungeritnél jelenleg az OLAP alapú vezetői információs és elemző rendszer kialakítása folyik. A Szentkirályi Ásványvíz Kft-nél az Infosys jelenleg 20 felhasználó munkáját könnyíti meg. A Magyar Közútnál elvégzett 250 milliós Megatrend-munka nyomán az Infosys 200 felhasználót szolgál ki. A KVVM 18 intézményénél az Infosys éles használata 2007. január 1-én indul.