Infravörös digitális fényképezőgépet adott ki a Fuji

Széles Csongor, 2007. január 5. 12:16
A Fujifilm a napokban mutatta be az S9600-on alapuló IS-1 digitális fényképezőgépét, amely infravörös fényképeket is képes készíteni. Az IS-1 fényképezőgépet a hatóság, az orvosi/fogászati, valamint tudományos célú kutatók számára alakították ki, ahogy a nagytestvért, a FinePix S3 Pro UVIR digitális tükörreflexes modellt is.
Az S3 Pro UVIR-hoz hasonlóan az IS-1 megkönnyíti pl. a hatóságok számára, hogy akár vaksötétben is bizonyítékokat szerezzenek. A fényképezőgépet egyformán lehet használni a hagyományos színspektrumban valamint az infravörös tartományban, így szinte minden szituációban megállja a helyét.
A speciális használatot a folyamatos élőkép is segíti, hiszen így sokszor könnyebb megkomponálni a képet vagy beállítani az élességet főleg sötét szűrők használata esetében. A jó kialakítású LCD laboratóriumi környezetben is nagyon jó szolgálatot tesz. A 28-300 mm-es 10,7x zoomtartományú beépített objektívnek köszönhetően a képérzékelő porosodásától sem kell félni.

"A Finepix S3 Pro UVIR nagyon jó fogadtatásban részesült úgy a hatósági mint a kutatói szektorban, és bízunk abban, hogy az IS-1 digitális fényképezőgép még nagyobb sikernek fog örvendeni vásárlóink körében." - közölte Darin Pepple, a Fujifilm USA marketingigazgatója.
"A hatóságok és a tudományos szektor a legtöbbször viszonylag szűkös költségvetésből gazdálkodhat, így eléggé vonzó lehet egy olyan termék, amely a hatékonyabbá teszi a munkát, ráadásul nem is veszi túlzottan igénybe a pénzforrásokat" - mondta Pepple.

Az IS-1 digitális fényképezőgép a 9600-asból ismert 9 megapixeles Fujifilm Super CCD képérzékelőt kapta meg, amely ISO 80-1600 között állítható a meglévő fényviszonyokhoz. A fényképezőgép az infravörös tartományban a Fujifilm Real Photo technológiájának köszönhetően az emberi szem számára is láthatóvá teszi a 400nm és 900nm közötti infravörös fénysugarakat.
Ezt egészíti ki a Fujifilm képstabilizáló technológiája, amely az ISO értékeket és a záridőt is optimalizálva igyekszik elkerülni a homályos felvételeket. 899 dolláros árával 2007 februárjától Amerikában már kapható lesz a kiválasztott hivatalos forgalmazóknál.