Sundance filmek az iTunes-on

Milkovits Gábor, 2007. január 16. 10:01
A Sundance független filmes fesztivál szervezői szerződést kötöttek az iTunes-al arról, hogy az Apple letöltő oldalán elérhetővé tesznek legalább 33, a rendezvényen vetítésre kerülő rövidfilmet.
A letöltések ára 2 dollár lesz filmenként, ugyanakkor a fesztivál ideje alatt, azaz január végétől 3 hónapon keresztül a Sundance weboldalán (http://www2.sundance.org/) is meg lehet őket nézni, vagyis nekünk, iTunes-t nélkülöző magyaroknak is elérhetők lesznek. Az egyelőre még nem eldöntött, hogy az összesen 70 rövidfilmből többet is föl szándékoznak-e tenni a világhálóra, az egész estés mozifilmekkel kapcsolatban azonban Robert Redford alapító szerint nincsenek ilyen tervek.

Reford a fesztivál igen fontos részének, a legfrissebb független filmes törekvéseket tükröző médiumnak tekinti a rövidfilmeket. A műfaj szerinte hosszas válság után, éppen a digitális médiumoknak köszönhetően ismét feltámadhat – ennek jegyében olyan megoldás is körvonalazódott, amelynek keretében mobilfelhasználóknak tennék elérhetővé a Sundance-en vetített rövidfilmeket.