Kína: mobil 4G rendszer a hivatalos 3G start előtt

Milkovits Gábor, 2007. január 29. 19:14
A kínaiak, némi iróniával szólva saját magukat megelőzve, Sanghajban megkezdték a világ első negyedik generációs hálózatának tesztelését, mielőtt még hivatalosan beindították volna a 3G mobiltelefonos szolgáltatást.
A kibocsátott hivatalos közlemény szerint az ország 10 vezető társasága vesz részt a "FuTURE Project" elnevezésű kezdeményezésben. A hálózat próbáját vasárnap kezdték meg. A technológia jelenlegi körülmények között szinte elképzelhetetlen, 100 megabit/s-os adatátviteli sebességet tud elméletileg biztosítani. A sanghaji 4G rendszer kiépítésének eddigi költségei 150 millió jüant (kb. 3,8 milliárd Ft) tettek ki. A kereskedelmi célú, éles szolgáltatás bevezetését 2010 előtt szeretnék elérni.

A kínaiak már többször elhalasztották a 3G mobiltelefonos technológia startját, amelyben két nemzetközi, és egy saját technológiai hátterű szolgáltatásra adtak ki engedélyt. Szakértők szerint még az idei év folyamán végre sor kerül a piac szempontjából jelentős lépésre.