A Microsoft webhely hat éve

Zsadányi Pál, 1999. december 31. 13:08
Mindig is értetlenkedtem azokon, akik a múltjukat takargatják. Fordítva fogalmazva: rajongok a technikatörténeti információkért. Még ha nem is évszázadokra nyúlnak vissza.
Kevés olyan hálószemet találni a világhálón, amely szentel valamicskét a cég, vagy a szakág történelmének. Én pedig nem győzök aggódni, hogy óriási mennyiségű technikatörténeti információ tűnik el, szinte fénysebességgel. Az egyik legszellemesebb historikus hely, amit felfedeztem valaha a neten, a Digital cég történetét bemutató volt. Közben azóta nincs Digital, csak Compaq. A Compaq viszont nem folytatta a jeles hagyományt. Pedig, ha ő soha nem is volt az, aki vezető technológiákat talált ki, az sem minden dicsekvés nélkül való, hogy jobban csinált mindent, amit mások kitaláltak. Ezzel nőtt óriássá. A felvásárlásokkal ráadásul komoly innovációs arzenált is felhalmozott. Kár, tehát, hogy nem rögzíti online eszközökkel a fejlődési útját.

Így évezred-számváltás idején a historikus nosztalgia pedig mindenkit a szokásosnál jobban kellene, hogy ingereljen. Az egész munka nem sok kenyeret kérne, hát igazán áldozhatnának rá a cégek. Én már azon is gondolkoztam, hogy megeresztek egy RFC-t az internet mérnöki tanácsához: "Directives to the History Section of a Web Site" - azaz, "Irányelvek a hálószemek történeti szekciójára" címmel. De, hogy jövök én ahhoz, mint magánszemély, hogy egy ilyen tekintélyes nemzetközi szervezetet bombázzak egyéni ötleteimmel, mikor a Sunt, mint céget is megrótták annak idején, mikor a Java technológia szabványosítását önállóan kezdeményezte, közbenső fórumokat kihagyva. Pedig csak sietni akart. A veszendő információk és a szó szerint kihaló tanuk miatt én is sürgetném a témát.

Nos, a Microsoft.com hálószem kialakulásának történetét leíró Microsoft erőfeszítést mindenesetre igen nagy szimpátiával fogadtam. A webhelyet létesítő első MS webmester, Mark Ingalls, a 32-bites Microsoft TCP/IP protokollszoftver kipróbálására használta. Aztán evés közben megjött az étvágy. A teljes sztórit Dave Kramer írta le. Azt hiszem, webmestereknek fontos esettanulmány gyanánt is megteszi.