Bemutatkozott a magyar Vista

forrás Prim Online, 2007. február 20. 13:58
A mai napon a Microsoft nagyszabású  konferencia keretében hivatalosan is bemutatta legújabb, magyar nyelvű termékeit a vállalati felhasználók számára, útjára indítva ezzel a Windows Vista operációs rendszer, a 2007-es Office rendszer és az Exchange Server 2007 forgalmazását. A szoftver előtelepített formában 2007. február 20-ától, széles körben, dobozos kiszerelésben pedig március 1-jétől lesz elérhető.
Több mint 1000 fős szakmai közönség vett részt a HungExpo B pavilonjában megtartott bemutatón, ahol a szakmai előadások keretében többek között szó esett a szoftverek új felhasználói felületéről, és a 2007-es Office rendszer forradalmi új funkcióiról, amelyek egyszerűbbé, hatékonyabbá és élvezetessé teszik a szoftverrel való munkát.  A Windows, az Office és az Exchange Server legújabb magyar verziói kapcsán kiemelt hangsúlyt kapott a biztonság kérdése is, az egybegyűlt szakemberek meghallgathatták a Microsoft biztonsági szakértőinek előadását is a szoftverek minden eddiginél nagyobb védelmet biztosító rendszeréről is. A biztonságot egyebek mellett a beépített adathalászat elleni védelem, a Windows Defender és Bitlocker merevlemez titkosítási szolgáltatás, valamint a kétirányú tűzfal szavatolják. A könnyebb együttműködést biztosító megoldásokról szóló előadáson a Microsoft specialistái bemutatták a Vista Meeting Space-t, a Sharepoint Server 2007-et, és a különböző, egyidejű munkavégzést biztosító megoldásokat. Nagy érdeklődés követte az Exchange Server 2007 egységes kommunikációt biztosító funkcióinak bemutatását.

Magyarországon összesen több mint 100 terméket és termékverziót készített el a szoftverek lokalizációjáért felelős csapat. A Windows Vista és a 2007-es Office rendszer nemzetközi bevezetése azonban tartogat még további kihívásokat a világ vezető szoftvervállalatának, hiszen az év végéig 70 országban, 99 nyelven lesznek elérhetőek ezek a megoldások.

A tesztelési folyamat során a Windows Vista béta verzióját Magyarországon mintegy 25 000 felhasználó töltötte le, a 2007-es Office rendszert pedig több mint 15 000-en. A Microsoft idehaza közel 75 000 béta verziót osztott ki a termékből, míg a béta programban – hozzájárulva ezzel a teszteléshez – 5000 hazai számítástechnikai szakember regisztrált.

A Microsoft a mai napig több mint 400 partnercég ezernél is több szakemberét képezte ki itthon különböző fórumokon. Jelenleg huszonötnél is több olyan hazai partner cég működik, amely már fejlesztett, vagy most fejleszt megoldásokat a 2007-es Office platformra. A konferencián máris 20 partner mutatkozott be az új platformokra épülő innovatív megoldásaival, hardvergyártói oldalon pedig elsőként magyar piaci szereplő, az Albacomp Zrt. kezdi meg az előtelepített Windows Vista értékesítését a hazai kiskereskedelmi forgalomban. A partnerek elképzeléseiről bővebben a csatolt mellékletben olvashat!

A magyar nyelvű Windows Vista az előzetes bejelentéseknek megfelelően 5 verzióban lesz elérhető: Windows Vista Home Basic, Windows Vista Home Premium, Windows Vista Business, Windows Vista Enterprise és Windows Vista Ultimate. A Windows Vista Home Basic ára a Windows XP Home-éval egyezik meg, a Windows Vista Business pedig a Windows XP Pro árán lesz kapható, de az árakat a mennyiségi licencelés, illetve a viszonteladók és kiskereskedelmi áruházak árpolitikája szabja majd meg.  A 2007-es Office Rendszerből 8-féle csomag kerül Magyarországon forgalomba. Az árazás tekintetében itt is általánosan érvényes, hogy az árakat a viszonteladók alakítják ki (nagyvállalatok esetében természetesen a volumenszerződés feltételei befolyásolják ezt).  A 2007-es Office rendszer esetében úgyanúgy elmondható, hogy az új verzió ára azonos ugyanazon csomag korábbi verziójának árazásával. Az új csomagok – mint például az Office Enterprise, amely 2 újdonságot is tartalmaz, a OneNote és a Groove alkalmazásokat – árazása egyedi lesz.

„Nem csupán a nemzetközi tapasztalatok alapján, hanem számos ügyféllel és partnerrel történt találkozó, bemutató és megbeszélés után úgy érzem, valóban forradalmi termékeket vezettünk be a hazai piacra” – mondta Vityi Péter, a Microsoft Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. „E termékekkel a vállalatok teljesen kiaknázhatják a náluk dolgozók képességeit annak érdekében, hogy nyereséges ügyfélkapcsolatokat építsenek ki, új fejlesztésekkel álljanak elő, és tartós sikert biztosítsanak maguknak. Hiszem, hogy e termékek olyan innovációs hullám kezdetét jelölik, amely mélyreható változásokat hoz a következő évtizedben.”

A bejelentést követő hónapokban a Microsoft ötször annyi új PC-re telepített Windows Vistát szeretne eladni globálisan, mint annak idején Windows 95-öt, és kétszer annyit, mint annak idején Windows XP-t.

A Microsoft Magyarország a Windows Vista-t és a 2007-es Office rendszer-t 2007. március folyamán számos hazai rendezvény és országos roadshow keretében mutatja be a végfelhasználók számára, amelyről hamarosan bővebb információkat kapnak a sajtó képviselői.