A Nintendo Wii volt a legkeresettebb januárban a tengerentúlon

Milkovits Gábor, 2007. február 22. 22:08
Az NPD piackutató adatai szerint januárban a Nintendo Wii-ből fogyott a legtöbb példány Amerikában a játékkonzolok közül, és a programok között is igen jól szerepeltek a Wii játékok.
Az év első hónapjában 436 ezer Wii kelt el a tengerentúlon, míg a második helyezett meglepő módon nem egy következő generációs konzol, hanem a hét éve kapható, persze többször is megújult PlayStation 2 lett, 299 ezer eladott példánnyal. Változatlanul jól szerepelt a 2005. novembere óta forgalomban lévő Microsoft Xbox 360 – 294 ezret adtak el belőle januárban -  míg a Sony PlayStation 3-ból 244 ezer darab kelt el a múlt hónapban. A számok mindenképpen a Wii előretörését jelzik, hiszen tavaly decemberben, a fő eladási szezonban még a következő volt a sorrend: PlayStation 2: 1,4 millió; Xbox 360: 1,1 millió; Wii: 604 ezer, PlayStation 3: 491 ezer. Eszerint a legtöbb rivális termékből alig vagy kevesebb, mint a fele fogyott januárban az ünnepi eladásoknak, a Wii viszont a 70%-ot közelíti.

Ami a játékprogramokat illeti, a Wii két címmel, a negyedik helyezett „WarioWare” és az ötödik „Legend of Zelda” játékkal szerepel a tízes listán. A legkelendőbb program az Xbox 360-on futó „Lost Planet” volt januárban – a Microsoft konzol még két címmel van jelen az első tízben, míg a PlayStation 2 kettő, a PlayStation 3 pedig egy játékkal képviselteti magát. A Nintendo-nak a két említetten kívül még két másik szoftvere található a listán, egy a GameCube-hoz, egy pedig a hordozható DS játékgéphez. Mivel a Nintendo Wii teljesítményben (igaz, hogy árban is) jelentősen elmarad a rivális készülékek mögött, sikerének zálogát az újfajta kezelőfelület mellett az igazán népszerű játékprogramok jelenthetik.