A világ első internetszínháza

Baranyai István, 2000. január 5. 21:40
Hosszú előkészítő munka után, 1999 szilveszteréjszakáján éjfélkor debütált a NetStageOne, a világ első internetszínháza, a 2000 Digital című cyberrevüvel, amely témájában sok szállal kapcsolódik a millenniumhoz.
A nyitóműsor - magyar és angol nyelvű változatokban - magyar, angol és amerikai művészek közreműködésével készült, közöttük nemzetközileg elismert hazai alkotók (pl. Bozsik Yvette, Halász Péter, Szacsvay László). A tervek szerint repertoár- és befogadó színházként kívánnak működni, az internet új médiumára adaptált klasszikus és kortárs darabokat bemutatva, saját társulatuk tagjai és meghívott vendégművészek előadásában. Darabjaik egy része interaktív formában készül, lehetőséget adva a közönség kreatív közreműködésére az előadások végső formájának érdeklődésükre szabott kidolgozásában. Valamennyi bemutatott produkció helyet kap a közönség számára bármikor és bárhonnan hozzáférhető archívumukban. A színház igazgatója és rendezője Najmányi László író, képzőművész, rendező, aki 1979 után Párizsban, majd Kanadában élt, utána az Egyesült Államokba költözött. Az utóbbi három évben itthon is dolgozott - például a Merlin Színházban. A színház első bemutatott darabjai real-video formátumban láthatók, valamint a Najmányi László által írt zenék hallgathatók real-audióban és tölthetők le MP3-ban.