AT und S - nagy tervek

MTI Sajtóadatbank, 2000. január 18. 21:41
Az AT und S egyfelől nagy nemzetközi távközlési cégekkel szándékozik partneri kapcsolatot kialakítani, másfelől az Egyesült Államokban akvizíciókat tervez, Kínában céget alapít és esetleg bővíti indiai üzemét.
A frankfurti tőzsdén jegyzett, alaplapokat gyártó osztrák cég - teljes nevén Austria Technologie und Systemtechnik AG Leoben/Hinterberg - jelenleg a világ első 25 ilyen vállalata között van - Európában a legnagyobb -, de szeretne mielőbb bekerülni az első tíz közé, amelyek közül jelenleg kilenc japán. E cél eléréséhez forgalmát több mint tízmilliárd schillingre kell növelni. A miniatürizált alaplapok gyártásában a cég ma a világon a negyedik helyen áll. A stratégiai lépések célja, hogy a vállalat teljesíteni tudja tervét, amely szerint forgalmát 40 százalékkal, azaz 1,5 milliárd schillinggel növeli.

A kínai terjeszkedésről szólva Willibald Dörflinger, az igazgatótanács elnöke elmondta, hogy ott kezdetben "néhány százmillió" schillinget ruháznak be. Mint mondta, az amerikai akvizíció "ennél nagyobb lehet". A tavalyi tőzsdei bevezetés nyomán a cég 1,5 milliárd schilling erejéig saját eszközökből tud finanszírozni egy vásárlást.

Indiában az AT und S rendkívül elégedett azzal az alaplapgyártó üzemmel, amelyet tavaly vett át száz százalékban, s a Bangalore közelében lévő üzemben felvetődik a kapacitásbővítés kérdése. Az AT und S indiai üzeme a szubkontinens legnagyobb és legkorszerűbb ilyen cége, 400 alkalmazottal, 280 millió schillinget tesz ki a forgalma. Az üzem átvételével egy időben jó előre hatalmas földterületet vásároltak az esetleges bővítéshez.

A szintén tavaly átvett augsburgi üzem (azelőtt Siemens Altec) januárban már négymillió márkás üzleti volument ért el, s most majd kiderül, hogy sikerül-e teljesíteni a márciusra kitűzött célt, a fordulatot, amelyhez a volumennek havi ötmillió márkát kell elérnie. A nagy kereslet alapján a cég bővítené hinterbergi üzemét is, amennyiben EU-konform 20 százalékos támogatásban részesül a 800 milliós beruházáshoz. Támogatás nélkül az összeg felét ruházzák be.