CeBIT: Mobiltelefon időseknek

MTI Sajtóadatbank, 2007. március 20. 08:34
Beépített vészjelzővel, a szokásosnál nagyobb gombokkal és képernyővel felszerelt, az idősebb generáció igényeinek megfelelően kifejlesztett mobiltelefont mutattak be a CeBIT-en, a vezető számítástechnikai és telekommunikációs vásáron.
Az Emporia nevű osztrák cég tervezői törekedtek az egyszerűségre, szerintük ugyanis az egyre újabb alkalmazásokkal ellátott "okostelefonok" használatát az idősek túl bonyolultnak találják. A hannoveri szakmai rendezvényen bemutatott emporiaLife nevű készülék ezért kizárólag az alap mobiltelefon-funkciókkal bír: lehet vele hívásokat kezdeményezni és fogadni, illetve rövid szöveges üzeneteket váltani, ezen kívül pedig csak egy egyszerű telefonkönyv van benne.

A készülék hátulján található nagy piros vészjelző gombot megnyomva a telefon automatikusan hívja a beprogramozott segélyhívó számot, és úgy is be lehet állítani, hogy az előre megírt és eltárolt sms-t küldje el.

A BBC brit közszolgálati műsorszóró társaság honlapján megjelent cikk szerint a telefon nagyméretű, nagy felbontású kijelzőjének háttere narancssárga, amelyen sokkal jobban láthatóak a fekete karakterek, mint a hagyományos mobiltelefon-képernyőkön. A rendkívül hangosra állítható csengőhang és hangszóró a nagyothalló felhasználóknak jelent könnyebbséget, csakúgy, mint az extra-erős vibrációs hívásjelző.

A cég honlapján olvasható tájékoztatóból kiderül: a készülék nyakba akasztható, így mindig kéznél van, és a nagy teljesítményű akkumulátor mellett szükség esetén három AAA-formátumú mikroelemmel is működtethető.