Projektvezetői díjak

Fekete Gizella, 2007. március 30. 12:49
Tavaly november végén a Projektmenedzsment Fórum szervezőbizottsága hatodik alkalommal írt ki nyilvános pályázatot „Az Év Projektmenedzsere” díj elnyerésére. A 2007. január 29-i határidőig beérkezett pályázatok közül a kiíró szervezet tagjaiból álló szakmai zsűri 2007. március 21-én döntött a díj 2006. évi győzteséről és a további díjazottakról.
Döntésük alapján a címet a Mol desktop- és hálózatüzemeltetés outsource előkészítő program (ISOS) vezetőjeként pályázó Molnár Zoltán projektmenedzser (Hewlett-Packard Magyarország) nyerte el. Az SLA szinteket biztosító, 80 ember áthelyezését is magába foglaló kiszervezett szolgáltatás-rendszer (outsource) 10 projektből álló programot alkotott. A projekt, Molnár Zoltán vezetése alatt, nyolc hónapot vett igénybe. Feladatai közé a projektek előkészítésén és tervezésén, a részletes projekttervek előállításán, a szükséges erőforrások meghatározásán és allokálásán túl a projektek összehangolása, az összevont projektütemezés elkészítése és jóváhagyatása, a projektek kontroll (erőforrás, ütemezés, pénzügy) felügyelete, a projekttermékek átadás/átvételének és a projekt lezáráshoz szükséges adminisztrációs feladatoknak végrehajtása (projektzáró dokumentumok, teljesítési igazolások előállítása) is hozzátartozott.


A projekt a Molban kialakult projektvezetési módszertan és projektiroda felhasználásával a HP Global Method projektvezetési módszertannak megfelelően valósult meg. Eredményeként az átmenet sikeres végrehajtásával a közös üzemeltetési folyamatok ITIL alapokra helyeződtek, az SLA köteles szolgáltatások jól definiált, a szerződésben megfogalmazott követelményeknek megfelelő, azokra visszavezethető, szolgáltatás-katalógus elemekre bontódtak, amelyekhez már egyértelműen hozzá lehetett rendelni úgy az SLA-kat, mint a végrehajtandó folyamatokat.

A beadott pályázatok magas színvonala további két különdíj kiadására ösztönözte a szervezőbizottságot.

Gáborjáni Szabó Ákos ügyvezető igazgatót (Allianz Bank Zrt.) – a banknál nyolc hónap alatt bevezetett, a banki működést támogató informatikai rendszer projektben végzett kiemelkedő projektmenedzseri munkájáért – „A leginnovatívabb projekt vezetője” címmel díjazta.

A 31 éves közgazdászt, többéves banküzemi, informatikai folyamatszervezési és projektmenedzsment-gyakorlat után bízták meg a számára a díj elnyerését is jelentő feladattal. A projekt költségvetése a vállalatcsoporton belüli szinergiahatásoknak, országos és nemzetközi szintű kedvezményeknek, valamint az egységes és szabályozott tenderezési folyamatnak köszönhetően a jelentős – 25%-ot meghaladó - költségmegtakarítással érte el a kitűzött célokat. A legjelentősebb költségmegtakarítást a szállítók versenyeztetése és a hosszú távú elkötelezettsége jelentette

A T-Online informatikai igazgatóját, a 37 éve villamosmérnöki alapképzettségű, hazai és nemzetközi projektekben egyaránt tapasztalatot és tekintélyt szerzett Tüdős Andrást „Technológiai élvonalra építő szolgáltatási projekt vezetője” címmel jutalmazták. A CIO vezetésével végrehajtott „IPTV szolgáltatás kidolgozás és piacra vitel” nevű projekt eredményeként, világviszonylatban is úttörő módon, ADSL vonalon megvalósuló tv-műsorszolgáltatással gazdagodhatott a cég portfoliója.

A megvalósult szolgáltatással kapcsolatban olyan, világviszonylatban is új kompetenciák megszerzését kellett biztosítani, mint az IPTV platformfejlesztés és üzemeltetés, dedikált ügyfélszolgálat és helpdesk, telepítés és hibakezelés, szerviz, tartalombeszerzés, előfizetői készülékek beszerzése. A projekt komplexitását a legkorszerűbb technológiai megoldások (pl. MPEG4/H. 264/ videotömörítés, korszerű/egychipes set top box, gyors csatornaváltás, ADSL2/2+ technológia) alkalmazása fokozta.

A díjak átadására április 5-én, a 10. Projektmenedzsment Fórum zárófogadásán kerül sor.