A Siemens valósította meg az e-közigazgatási rendszert Szegeden

MTI Sajtóadatbank, 2007. május 4. 10:01
A Siemens Zrt. valósította meg az elektronikus közigazgatási rendszert Szegeden, amelynek kiépítése 670 millió forintba került - mondta Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester csütörtökön Szegeden, az e-önkormányzati szolgáltatás indulása alkalmából szervezett sajtótájékoztatón.
Az e-önkormányzat létrehozásával éves szinten több tízmillió forint megtakarítást érhet el a város, mert az új feladatok ellenére, amelyek az új közigazgatási jogszabályból adódnak, sem kell nagymértékű létszámbővítést végrehajtania. A rendszere fenntartása évente 20-25 millió forintba kerül, arra a Siemens egy év garanciát vállalt.

Pörneczki Tamás, a Siemens Zrt. ágazati igazgatója elmondta: Magyarországon ez az első önkormányzati munkájuk, de Németországban már vannak hasonló projektjeik. A magyar közigazgatás területén ettől függetlenül végeztek már fejlesztési munkákat, így az okmányirodai rendszer kialakításában is részt vettek.

A Siemens IT Services and Solutions fővállalkozásában megvalósult rendszer fejlesztésében partnerként működött közre a Siemens PSE Kft. A vállalat Szegeden működtet egy 100 fős fejlesztőbázist, amelynek munkatársaira alapult a szegedi e-önkormányzati rendszer fejlesztése is.

A közbeszerzési eljárás során 14 szempontot vizsgáltak; a Siemens mellett az Online Üzleti Informatikai Rt., a MÁV Informatikai Kft. és a Megatrend Rt. pályázott.

A fejlesztést a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program 540 millió forinttal, a Belügyminisztérium 78 millió forinttal támogatta. Szeged városa 52 millió forintot különített el.

A www.szegedvaros.hu oldalon 11 hivatali ügyviteli modul, 34 ügyintézési szolgáltatás található, 23 a kis- és középvállalkozások számára. A rendszert jövőre csaknem 21 ezer vállalkozás és több mint 160 ezer ember érheti el saját és nyilvános hozzáférési pontokon keresztül.