2010-re nyeresége felét a szoftverektől várja az IBM

Milkovits Gábor, 2007. május 19. 08:32
Az IBM tervei szerint 2010-re a cég éves profitjának 50%-át adják majd a szoftverek, amelyek a hardverágazatnál jóval kifizetődőbbnek bizonyultak az utóbbi időben.
A szoftverforgalmazás a tavalyi profit 40%-át adta, jelentősége azonban 2007-ben tovább nőtt olyannyira, hogy idén főleg ennek köszönhetően 29%-kal nőtt az IBM részvényeinek tőzsdei árfolyama. Sam Palmisano vezérigazgató befektetőknek tartott tájékoztatóján azt is elmondta, hogy a komplex szolgáltatói ágazat nyereségességét 2%-kal kívánják növelni, ezen kívül pedig az egy gépen több operációs rendszer futtatását lehetővé tevő virtualizációs technológiából is mintegy 1 milliárd dollár bruttó profitra számítanak az elkövetkező 3 évben. A fentiek mellett az IBM meg kívánja kétszerezni a fejlődő piacokról származó nyereségét az említett időszakban.