Roaming: augusztustól már felére csökkentett tarifák

MTI Sajtóadatbank, 2007. május 23. 08:13
Az Európa Parlament Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottságának (ITRE) tagjai hétfőn egyhangúan megszavazták a roaming-rendelettervezetről szóló jelentést, amelynek ily módon részévé váltak a Gyürk András által benyújtott módosító javaslatok is. Ennek köszönhetően a fogyasztók már augusztustól a felére csökkentett tarifákkal használhatják mobiltelefonjukat külföldi tartózkodásuk során.
A jelenlegi szöveg egy több hétig húzódó egyeztetés végeredménye, amely az Európai Bizottság, az Európa Parlament, valamint az Európai Tanács között zajlott. A konszenzusos javaslat egyhangú ipari bizottsági jóváhagyása után az Európa Parlament szerdai szavazásán érdemi módosítás már nem várható. Az informális megállapodásnak köszönhetően így a rendelet hatályba lépése nem fog elhúzódni, mert a javaslat tárgyalása már az első olvasatban véget ér.

A megszavazott szöveg értelmében a szolgáltatók által kötelezően ajánlott eurotarifa percdíja külföldi híváskezdeményezés esetén nem haladhatja meg a 122 forintot, a hívásfogadásé pedig a 60 forintot, a rendeletbe épített mechanizmusnak köszönhetően pedig fokozatosan tovább fog csökkeni az ár. A minden fogyasztó számára elérhető eurotarifa mellett a szolgáltatók továbbra is kínálják majd egyéb csomagjaikat, az egyes tarifák közötti váltás pedig ingyenes, korlátozásmentes és egy napon belül teljesítendő lesz.

A fogyasztókat a határ átlépésekor kötelező lesz automatikusan tájékoztatni az adott országban arról, hogy hány forintba kerül a percenkénti roaminghívás kezdeményezése, valamint fogadása. A tájékoztatás ingyenes, SMS formájában érkezik, melyet a szolgáltató automatikusan küld,  hacsak az ügyfél előzetesen nem jelezte, hogy nem tart igényt erre a szolgáltatásra. Emellett egy ingyenesen hívható számon további, bővebb információt is kérhet majd az ügyfél.

A Fidesz Informatikai Kabinetje által kidolgozott, és Gyürk András néppárti képviselő által benyújtott módosító javaslatok értelmében a rendelet többek között előírja, hogy az Európai Bizottság a hangátvitel mellett kísérje figyelemmel és értékelje az adatátvitel (SMS, MMS, internet) piacát is, és szükség esetén fontolja meg a rendelet hatályának kiterjesztését erre a területre is.