Flashcéget alapít az Intel és az STMicro

Kiss Ádám Zoltán, 2007. május 24. 10:01
A világ legnagyobb chipgyártója, és európai riválisa, az STMicro egy új vállalatban egyesítik egyre fontosabb flash termékeik gyártását és forgalmazását.
Hogy jelentős vállalkozásról van szó, azt jól mutatja, hogy a harmadik tulajdonosként jelentkező Francisco Partners nevű befektetőkből álló csoportosulás 150 millió dollárt fizet az új vállalat részvényeinek csupán 6,3 százalékáért.

Mivel a flash megoldások már nem csupán a hordozható eszközökben fontosak, de az SSD tárolók révén a merevlemezeket is készülnek leváltani az asztali gépekben, a piac kedvezően fogadta az összefogás hírét, mindkét vállalat részvényei 1 százalékkal emelkedtek. Ez annak ellenére igaz, hogy a cég 1,3 milliárd dolláros tartozással jön létre, ez a két anyavállalattól megvásárolt gyártókapacitásnak köszönhető.

Az Intel eddig is kereste az együttműködési lehetőségeket, és kifejezetten NAND flash memóriáit a Micron Technologyval együtt fejleszti. A mostani új vállalat létrejötte ezt a megállapodást nem érinti, a NAND terén az Intel kitart a Micron mellet. A további részletek egyelőre nem ismertek, de hamarosan elérhetővé válnak, mivel a céget be szeretnék vezetni a tőzsdei kereskedésbe.