A Novell csatlakozott az EFF "szabadalomrobbantó" projektjéhez

forrás Prim Online, 2007. június 14. 09:47

A Novell és az Electronic Frontier Foundation (EFF) bejelentették, hogy a jövőben közösen lépnek fel a szoftverszabadalmak rendszerének megreformálásáért világszerte. A megállapodás szerint a két vállalat együtt lobbizik az országok kormányainál és a nemzeti, illetve nemzetközi szervezeteknél, hogy olyan szabadalmaztatási törvényeket és politikát dolgozzanak ki, amelyek elősegítik az innovációt.

Az egyik legfontosabb céljuk a World Intellectual Property Organization (WIPO), a szellemi tulajdonnal foglalkozó világszervezet meggyőzése, amelyen keresztül az ENSZ-tagállamok kormányai egyeztetik álláspontjaikat a szellemi tulajdonokat érintő kérdésekben. A Novell és az EFF szerint a szoftver kódok és ötletek könnyű átjárhatósága miatt elengedhetetlen egy globális megközelítés kidolgozása.

„Egyre nyilvánvalóbb, hogy a szoftverszabadalmak nem megfelelőek az innováció mérésére” – mondta Jeffrey Jaffe, a Novell elnökhelyettese és műszaki igazgatója. „Az iparág egyik meghatározó fejlesztőjeként és számos jelentős szabadalom birtokosaként tisztában vagyunk a szabadalmak rendszere mögötti logikai háttérrel, azonban úgy gondoljuk, hogy a szoftverek folyamatos továbbfejlesztése érdekében szükség van a szoftverszabadalmak rendszerének reformjára” – tette hozzá Jaffe.

A Novell jelentős támogatást biztosít az EFF folyamatban lévő „szabadalomrobbantó” projektjéhez. A 2004-ben elindított projekt célja olyan szabadalmak megtámadása, amelyek különösen megnehezítik a szoftverfejlesztők és az internetfelhasználók életét. Az EFF ennek érdekében felülvizsgáltatja a szabadalmakat, és olyan termékeket keres, amelyek érvényteleníthetik az adott szabadalmat, mivel már léteztek annak bejegyzése előtt.

„Az EFF hosszú ideje igyekszik választ adni a digitális kor kihívásaira, többek között a szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos kérdésekre is”
– mondta Shari Steele, az EFF ügyvezető igazgatója. „A Novell eredetileg a szabadalmazott szoftverek fejlesztési modellje alapján dolgozó, mára azonban a nyílt forráskódú megközelítés egyik legelhivatottabb képviselője. Támogatása nagy segítségünkre lesz abban, hogy az iparágat megszabadítsuk az innovációt megbénító szabadalmaktól. Reméljük, hogy a Novell példáját követve más szoftverszállítók is csatlakoznak a küzdelmünkhöz” – tette hozzá Steele.


A Novell az elsők között ért el jelentős fejlesztéseket a hálózatok, a szövegszerkesztés és az üzenetküldő technológiák területén. A vállalat ma már több mint 500 szabadalommal rendelkezik, amelyek közül a legtöbb létfontosságú a piac számára. A Novell – a nyílt forráskódú programok és a nyílt szabványokra épülő megoldások szállítója – szerint a jelenlegi szabadalmi rendszer hátráltatja a nyílt forráskódú fejlesztéseket. Az innovációt legjobban a nyílt forráskódok használatával lehet elősegíteni. A Novell már számos lépést tett annak érdekében, hogy népszerűsítse a szabadalmak nyílt forráskódú termékek érdekében történő használatát, többek között 2004-ben a saját szabadalmai segítségével próbálta meg kivédeni a nyílt forráskódú fejlesztéseket ért támadásokat. Emellett számos szabadalommal és jelentős pénzügyi forrással támogatja az Open Invention Network szervezetet, amelyet 2005-ben a részvételével alapítottak. Az Open Invention Network célja, hogy a szabadalmak felhasználásával egy együttműködő környezetet hozzon létre és ezzel segítse elő a Linux terjedését.

„Az EFF-fel való együttműködés logikus lépés volt a Novell számára, amellyel megoldhatjuk a szoftveres közösséget érintő, szabadalmakkal kapcsolatos kérdéseket” – mondta Nat Friedman, a Novell nyílt forráskódú termékekért felelős részlegének stratégiai és műszaki igazgatója. „Az érvényben lévő szabadalmi rendszer lehetővé teszi a szabadalmak szabad megosztását a vállalatok hozzájárulása nélkül. Ezért a szoftverszabadalmak ellehetetlenítik a nyílt szabványokat és az együttműködést, gátolják az innovációt és a haladást, veszélyeztetik az ingyenes és nyílt forráskódú szoftverek létrehozását, valamint nagyban hátráltatják a szoftverek fejlesztését. A Novell és az EFF között létrejött megállapodás célja egy olyan világ megteremtése, amelyben a fejlesztőknek és a felhasználóknak nem okozhatnak problémát a szabadalmak” – tette hozzá Friedman.