Digitális örökség, információ-felügyelet és-tárolás, tartalomkezelés

forrás Prim Online, 2007. június 24. 10:07

A „Konferenciák az Információ alapú világról” témával meghirdetett EMC World 2007 első alkalommal foglalt magába három iparágvezető technológiai felhasználói konferenciát:

1.    Az informatikai infrastruktúra üzemeltetésére és az információ felügyeletére koncentráló, sorban a hetedik éves EMC technológiai csúcstalálkozót;
2.    Az EMC Documentum felhasználói konferenciáját, a Momentumot, amely elsősorban a nem strukturált tartalommal foglalkozik;
3.    Valamint az EMC szoftverfejlesztői konferenciáját, ahol a fejlesztők gyűjthetik be az információt hatékonyabban kezelő új alkalmazásokkal kapcsolatos új ismereteket.


Rekordszámban, több mint 7 ezren gyűltek össze az EMC vásárlói, partnerei, műszaki szakértői, illetve a média és az elemzői közösségek képviselői Orlandóban, az EMC éves világkonferenciáján.

„A jövő informatikai infrastruktúráját építjük”
című nyitóelőadásában Joe Tucci, az EMC igazgatótanácsának elnöke és vezérigazgatója felvázolta, hogy a világ az információ-felhasználása és létrehozása terén átlépett az „önmagába visszatérő ciklusba” (Virtuous Cycle of Information), amelyben az információ létrehozói és felhasználói körében mindenütt jelenlévő hálózati, információfeldolgozási és tárolási kapacitás korábban példa nélkül álló információrobbanást eredményezett. „Életünkben mindannyian vonzódunk az információhoz; az információalkotás ön- és átörökítő jellege mostanra állandóvá vált” – fogalmazott Tucci.

„Teljeskörű információ-elérésre vágyunk, akárhol is vagyunk, a nap minden szakában. Ahogy bővül az információ, a kör újra indul – a felhasználók létrehozókká válnak.”

Tucci hozzátette: „2010-re a világ digitális információmennyiségének közel háromnegyedét egyének fogják létrehozni, nem vállalatok. Ennek az információnak 85 százalékáról azonban nagyvállalatok és az ő információs és informatikai infrastruktúráik fognak gondoskodni – felügyelve a rendelkezésre állásukat, biztonságukat, a személyes adatok védelmét és a törvényi előírásoknak megfelelést. Ahhoz, hogy mindez valóra váljon, a terem minden egyes résztvevőjének tudására szükség lesz” – szólt az EMC vezérigazgatója a konferencia több mint 7 ezer résztvevőjéhez.

A tartalomkezelés és archiválás jövője

Az EMC éves tartalomkezelőrendszer-felhasználói konferenciájával, a Momentummal első alkalommal kibővített EMC World éves csúcskonferencián Balaji Yelamanchili, az EMC alelnöke illetve a tartalomkezelési és archiválási üzletág igazgatója, megnyitó beszédben, valamint Whitney Tidmarsh, a tartalomkezelés marketingjéért felelős alelnök együtt szóltak arról, hogyan serkenti az EMC az innovációt és a változásokat a vállalati tartalomkezelési (ECM) piacon.

A felvezető előadás a vállalati tartalomkezelés fejlődésére koncentrált – az elszigetelt információs raktáraktól egészen a virtualizált adattárakig, amelyek képesek bármely vállalati környezeten belül és kívül kezelni és elérni az adatokat. Ezenfelül Yelamanchili és Tidmarsh leírta az ECM fejlődésének következő fázisát meghatározó négy fő pillért: egy hatékonyan testre szabható, konfigurálható Web 2.0 felhasználói felületet, amely lehetővé teszi az egyszerű integrációt az információs folyamokkal a cégen belül és kívül; fókusz az intelligenciára és elemzésekre mindenféle tartalomra és üzleti folyamatokra kiterjedően; egy kiemelkedően méretezhető, szabványalapú SOA infrastruktúra, amelyik képes kezelni a tartalmat egy adattáron belül és kívül is; valamint a létező legszélesebb tartalom-élettartam támogatás.

„A tartalomkezelés jövője már nemcsak a tartalom védelméről, eléréséről és tárolásáról szól” – mondta Yelamanchili.

„Az együttműködés és tudásmenedzsment új szintjeinek serkentéséről szól, több intelligencia és kontextus kinyerésével az információból.

Szól továbbá a mindenféle típusú üzleti folyamat kezeléséről, valamint kapcsolatok kiépítéséről a különféle üzleti környezetek között és azokon belül. Mint az ECM-piac vezetője, az EMC kiváló helyzetben van ahhoz, hogy maga vezesse az innovációt ezeken a kulcsterületeken.”
Yelamanchili és Tidmarsh szólt továbbá arról, hogyan biztosít az EMC teljes információs infrastruktúrát az üzleti alkalmazások mögé, és teszi lehetővé az ügyfelek számára, hogy holisztikusan tervezhessék technológiai beruházásaikat, alkalmazásaik telepítését és architektúráikat a költséghatékony eredmények érdekében. Szóltak még az aznap bejelentett EMC Documentum TaskSpace-ről, a Documentum 6 ECM platform új, kiválóan konfigurálható felhasználói felületéről.

Az EMC elnöke bejelentette az Information Heritage Initiative nevet viselő programot, amely minden, a kulturális örökséget menedzselő intézmény számára nyitott világszerte. Ezzel kapcsolatban Daniel S. Morrow, a Computerworld Smithsonian díjak és Computerworld Honors programok alapító ügyvezető igazgatója, vezető nyugalmazott történész úgy nyilatkozott, hogy „A világ nagyszerű információkincseinek sorsa olyan szakemberek kezében van, akik számítanak a megfelelő technológiákra, hogy el tudják végezni munkájukat, és a megfelelő szervezetekre, amelyek e műszaki újítások motorjai”. Hozzátette, hogy „igazán ösztönző látni, hogyan segít az EMC a világnak megőrizni és védeni a megszületett információt. A világ még keletkező digitalizálandó kulturális örökségeinek gondozása melletti elkötelezettségük, valamint az e nagyszerű munkában közreműködők eszközzel történő segítése igazán tiszteletreméltó tulajdonság”.