Számítástechnikai múzeum nyílt Angliában

MTI Sajtóadatbank, 2007. július 14. 08:16

Számítástechnikai múzeum nyílt - bár egyelőre nem hivatalosan - csütörtökön az angol hadsereg egykori kódfejtő bázisán, Bletchley Parkban - olvasható a BBC News honlapján.

A múzeum helyéül azért a híres Bletchley Parkot (katonai nevén: Station X) választották, mert a II. világháború alatt ebben a kastélyban építették meg az egyik első számítógépet, a Colossust, amelynek elsődleges feladata a kódfejtés volt.

A múzeum egyelőre pénzgondokkal küszködik, de remények szerint 800 négyzetméter kiállítóhelyen fognak állni a régi masinák, amelyeknek a működését is be szeretnék majd mutatni a szakemberek.

Csütörtökön azért került sor a nem hivatalos megnyitóra, mert a Brit Komputer Társaság (BCS) konferenciát tart a kastélyban az első számítógépekről és a megőrzésükre tett erőfeszítésekről.