Microsoft program a digitális írástudásért

forrás Prim Online, 2007. július 18. 14:27

Az elmúlt három évben a Microsoft Corporation képzési programjai - köztük tantervi fejlesztései, gyakornoki és partner programok - több mint 8 millió európai számára tették elérhetővé azt a technológiát, amelyek szükségesek a mai gazdasági versenyben való helytálláshoz. Egyre fontosabbá válik ugyanis, hogy mindenki képes legyen használni az információs és kommunikációs technológiákat (IKT), bármely szektorban és szinte minden tevékenységi területen.

A 2006-os Government Leaders Fórumon, Lisszabonban jelentette be Bill Gates a „21. századi készségek a foglalkoztathatóságért” („21st Century Skills For Employability”) programot, amelynek célja, hogy 2010-ig 250 millió, Európában 20 millió emberrel ismertessék meg a digitális írástudás nyújtotta lehetőségeket.

 A „21. századi képességek a foglalkoztathatóságért” iniciatíva legfőbb célkitűzései:

ˇ    A digitális írástudás terjesztése, képzési lehetőségek biztosítása a közösségi technológiai központokban (ECDL térningközpontok, Szenior Foglalkoztatási Klubok, Microsoft IT Akadémia középiskolák, könyvtárak, Teleházak, stb.)
ˇ    Színvonalas, az iparág által ellenőrzött tananyagok és képesítések biztosítása
ˇ    A digitális írástudás fontosságának tudatosítása, elsősorban a munkanélküliek és az idősebb munkavállalók munkaerőpiaci esélyeinek növelése érdekében
ˇ    A digitális írástudás minél szélesebb körű elterjesztése a vállalkozások és közösségek körében, hogy ezáltal fejleszteni lehessen a helyi gazdaságokat és kereskedelmet
ˇ    A kis- és középvállalkozások alkalmazottainak 21. századi képességekkel való megismertetése, amelynek segítségével növelhetik vállalkozásuk versenyképességét
 
 Az európai országok kormányai és a kutatók egyetértenek abban, hogy ezen IKT-képességek kulcsfontosságúak a foglalkoztathatóság és a munkahelyteremtés szempontjából a versenyképes Európában. A Microsoft „Korlátlan lehetőségek” és „Társ a tanulásban” programjai keretében vesz részt a kormányok, gazdasági szereplők és a civil szektor közös munkájában.
Ezekhez a kezdeményezésekhez  kapcsolódik szervesen az a megállapodás is, amelyet a Microsoft Magyarország írt alá a Neumann János Számítógép-tudományi Társasággal és a Szenior Foglalkoztatási Szövetséggel, „21. századi képességek a foglalkoztathatóságért” munkacímmel. Az együttműködés értelmében a szoftvergyártó és a két szövetség Magyarországon közösen is fellép a digitális esélyegyenlőség megteremtése érdekében. A szervezetek célja, hogy 3 év alatt 350 ezer, 5 év alatt pedig 1 millió embert vezessenek be a digitális írástudás rejtelmeibe, ezzel is segítve többek között a hátrányos helyzetű fiatalok és a 45 év feletti korosztály elhelyezkedését a munkaerőpiacon.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság vállalta a Microsoft digitális írástudás anyagának honosítását, és részben a Társaság országos ECDL vizsgaközpont-hálózata szolgáltatja majd azt a több mint 500 helyszínt, amely a megcélzott 1 milliós tanulói létszámhoz szükséges.
A Szenior Foglalkoztatási Szövetség pedig főként a 45 év felettiek körében segít majd népszerűsíteni a programot és bevonni az érintetteket, hogy munkaerő-piaci esélyeik javuljanak.

  „Mára már az írás- és a számolni tudás mellé a számítógép-használat is felkerült a legfontosabb foglalkoztathatósági kritériumok közé. Nem véletlen tehát, hogy az Európai Unió is kiemelt figyelmet fordít e kérdéskörre. A számítógép-használat kimutatható kapcsolatban áll a termelékenységnövekedéssel, mellőzése pedig kimutatható károkat okoz. Ezért tartjuk fontosnak, hogy szövetségeseinkkel karöltve minél több munkavállaló számára megtanítsuk a digitális írástudás alapjait, hozzásegítve őket ahhoz, hogy munkahelyükön is kiaknázhassák a bennük rejlő lehetőségeket.” - mondta el Merényi Ádám, a Microsoft Magyarország oktatási programmenedzsere.

„A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a szakma civil társadalom iránti felelősségét felismerve évek óta kiemelt figyelmet fordít a Digitális Esélyegyenlőség (DE!) megteremtésének összetett feladatára. Úgy ítéljük meg, hogy a Microsoft Magyarország „digital literacy” programja alapján elsajátítható tudás megszerzése fontos lépés a digitális analfabétizmus felszámolásában. Ugyanakkor a program reményeink szerint a jóval összetettebb ismereteket tartalmazó ECDL bizonyítvány megszerzéséhez is kedvet csinál, és ismereti alapozást ad. Ezért vállaltuk a Microsoft Magyarországgal való eddig is harmonikus együttműködés új dimenzióba helyezését, mint ahogy minden DE! szellemiségű program kezdeményezőjével szívesen kötünk szövetséget.”
- mondta Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság igazgatója.

Az NJSZT-ről bővebb információ található a www.njszt.hu és www.ecdl.hu weboldalakon.

„Köztudott, hogy a 45 év feletti korosztálynak roppant nehéz a munkaerőpiacon elhelyezkednie. Mindenképp segítséget jelent ezért számukra, ha megfelelő számítástechnikai ismeretekkel felvértezve vágnak neki az álláskeresésnek. A Microsoft kezdeményezése ezért mindenképp követendő példa, amelyet Szövetségünk a Szenior Foglalkoztatási Klubok most szerveződő országos hálózatán keresztül népszerűsítünk” - nyilatkozta Vadász János, a Szenior Foglalkoztatási Szövetség elnöke.

A Szenior Foglalkoztatási Szövetségről bővebb információ az alábbi link alatt olvasható: www.szeniorfoglalkoztatas.hu
 
A Microsoft digitális írástudást elősegítő, alapszintű informatikai tananyagának honosított, magyar változatát a fenti célcsoportokon kívül más civil szervezetek és magánszemélyek is szabadon felhasználhatják.

A tananyag ingyenesen és regisztráció nélkül hozzáférhető a következő linken:

http://www.microsoft.com/About/CorporateCitizenship/Citizenship/giving/programs/UP/digitalliteracy/hun/Curriculum.mspx