Az Infineon harmadik üzleti negyedéve: ismét nőtt a veszteség

MTI Sajtóadatbank, 2007. július 30. 09:19

A német Infineon Technologies AG, az egyik legnagyobb európai félvezetőgyártó, pénteken 197 millió eurós adó utáni veszteséget jelentett az üzleti éve júniussal zárult harmadik negyedéről. Egy évvel korábban 23 millió euró volt a hiány adó után

Az üzemi veszteség 280 millió euró volt az egy évvel azelőtti 49 milliós üzemi eredmény helyett, de a külön számolt Qimonda memórialapka-gyártó részleg 293 millió eurós üzemi veszteségét leszámítva 13 milliós többlet keletkezett az egy évvel korábbi, 51 milliós üzemi veszteség helyett. Ezt a sikert a távközlési megoldások nagy keresletének tulajdonították a cégnél. Továbbra is nyomja viszont a vállalatot a BenQ-csőd okozta forgalomcsökkenés és költség, egyebek között a termelés csökkentésével járó átszervezések, végkielégítések költsége, elsősorban a franciaországi gyártóhelyen. Az egyik volt fő megrendelő, a tajvani BenQ Mobile mobilkészülék-gyártó német leányvállalata tavaly ősszel csődbe ment. Ez a mostani, 2006/07-es pénzügyi évben várhatóan 150 millió eurós bevételkiesést is okoz az Infineonnak.

A forgalom, 1,751 milliárd euró, 11 százalékkal kevesebb volt az előző negyedévinél és 11 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 1,972 milliárdnál is. A Qimonda nélkül számolva a forgalom, 1,011 milliárd euró, 3 százalékkal több az előző negyedévinél és 2 százalékkal több az egy évvel korábbi 995 milliónál. A Qimonda forgalma 25 százalékkal 740 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 977 millióhoz képest.


Az üzleti év márciussal zárult második negyedében az Infineon 11 millió eurós adó utáni veszteséget szenvedett, kevesebb mint fele akkorát az egy évvel korábbi 26 milliós hiánynál, de az előző negyedévben még sikerült nyereséget kimutatnia hosszú veszteségsorozat után.

Az üzemi eredmény 75 százalékkal 49 millió euróra nőtt az egy évvel azelőtti 28 millióhoz képest, de a külön számolt Qimonda memórialapka-gyártó részleg nélkül hiány volt üzemi szinten, 28 millió euró, az egy évvel korábbi, 7 milliós többlet helyett, főleg a német BenQ-csőd miatt. Vagyonértékelési leírások is terhet jelentettek, és mindezt nem ellensúlyozta a vállalat karcsúsítása. A forgalom, 1,962 milliárd euró, 8 százalékkal kevesebb volt az előző negyedévinél és 2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 1,993 milliárdnál. A Qimonda nélkül számolva a forgalom, 978 millió euró, 2 százalékkal több az előző negyedévinél és 8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 1,065 milliárdnál. A Qimonda forgalma 6 százalékkal 984 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 928 millióhoz képest.

Az autóipari beszállító részleg rekord bevételt ért el 741 millió eurón, a távközlési megoldások részlege nem növelte bevételét, másutt csökkent a bevétel.


Az első üzleti negyedévben az Infineon 120 millió eurós adózott eredményt ért el, az előző negyedévi, 36 millió eurós veszteség és az egy évvel korábbi, 183 millió eurós veszteség helyett.

Már akkor közölték, hogy átalakításra van szükség a BenQ miatt, és ennek költségeit a második üzleti negyedévre számolják el.

Az üzemi eredmény 216 millió euró volt; az előző negyedben 30 millió eurós üzemi eredmény keletkezett, egy évvel korábban 122 millió euró volt a hiány üzemi szinten.

A bevétel, 2,131 milliárd euró, 7 százalékkal elmaradt az előző negyedévi 2,29 milliárdtól, de 27 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi 1,674 milliárdot.

A tavaly kiszervezett, de 86 százalékban birtokolt Qimonda memórialapka-gyártó részleg nélkül számolva üzemi szinten a hiány 9 millió euróra csökkent az előző negyedévi 174 millióról. Egy évvel korábban 1 millió eurós üzemi eredmény volt, így számolva.

A Qimonda nélkül a forgalom 9 százalékkal 958 millió euróra csökkent az előző negyedévi 1,058 milliárdról, és 4 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbi 996 milliónál.


Az előző, tavaly szeptemberrel zárult üzleti évben az Infineon 268 millió eurós veszteséget írt adó után, 14,1 százalékkal kevesebbet az előző üzleti évi, 312 milliós hiánynál.

Az üzemi veszteség 15 millió euróra csökkent az előző évi 183 millióról. A tavaly májusban kiszervezett Qimonda memórialapka-gyártó részleg nélkül számolva az üzemi veszteség 217 millió euróra csökkent 294 millióról. Egyszeri tételek - az átszervezés terhe, a Qimonda tőzsdei kibocsátásának költsége és az egyik legnagyobb vevő, a BenQ mobilkészülék-gyártó összeomlásának következményei - nélkül az Infineon üzemi eredménye 181 millió euró lett volna az előző évi, 79 milliós veszteség helyett. A Qimonda üzemi eredménye 202 millió euró volt a teljes üzleti évben, 82 százalékkal több az előző évi 111 milliónál.

Az Infineon bevétele 17 százalékkal 7,929 milliárd euróra nőtt 6,759 milliárdról, ehhez a Qimonda 3,815 milliárd euróval járult hozzá, 35 százalékkal többel az előző évi 2,825 milliárdnál, az év közben emelkedett lapkaáraknak köszönhetően. Az Infineonnál maradó tevékenységek bevétele 5 százalékkal 4,114 milliárd euróra emelkedett 3,934 milliárdról.

A Qimondával az Infineon a forgalmának közel felétől vált meg, de függetlenítheti magát a nagy áringadozásoknak kitett DRAM memória-áramkör piactól. Tavaly az irányadó 256 MByte-os DDR DRAM árak 40 százalékkal estek. A jelentősen zsugorodó Infineon az autóipar és a távközlés számára gyártott termékeire akar összpontosítani.


Az Infineon 1999. áprilisban alakult, a Siemens nehézipari gép- és mobiltelefon-gyártó leválasztott félvezetőrészlegéből, és 2000. márciusban ment a tőzsdére.